Merkel kitart a menekültválság ügyében képviselt álláspontja mellett

Angela Merkel német kancellár kitart az európai menekültválság ügyében képviselt álláspontja mellett, továbbra is úgy véli, hogy Németország megbirkózik a kihívással, és a válságot csak uniós összefogással, a görög-török és az olasz-líbiai uniós külső határ jobb védelmével és a kiváltó okok kezelésével lehet megoldani. A német kormányfő erről egy szerda késő esti televíziós interjúban beszélt.

Angela Merkel a ZDF német országos közszolgálati televízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültválság történelmi próbatétel, és az ország 25 évvel ezelőtti újraegyesítése óta a legnagyobb feladat Németország előtt. A munkához pedig csak optimizmussal és azzal a meggyőződéssel lehet hozzáfogni, hogy a feladatot meg lehet oldani."Sikerülni fog, erről nagyon mélyen meg vagyok győződve" - ismételte meg híressé vált kijelentését a menekültválság kezelésének kilátásairól. Hangsúlyozta, hogy kancellárként nem is mondhatott volna mást.

Angela Merkel a ZDF Anne Will című politikai vitaműsorában kifejtette, hogy a menedékkérők áradatát rövid távon és a német határon nem lehet feltartóztatni. A határok lezárása és a menedékkérők befogadásának tilalma nem megoldás, és nem is lehetne kivitelezni - mondta Angela Merkel a tevékenységét érő bírálatokkal, követelésekkel kapcsolatban. Aláhúzta: nem tudja befolyásolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba. "Én sem tudom, hogy holnap hányan jönnek" - jegyezte meg.

Nem akar részt venni a "barátságtalanság-versenyben”

"Nem vagyok hajlandó részt venni egy olyan versenyben, hogy ki kezeli barátságtalanabbul a menekülteket" abban a reményben, hogy "akkor majd nem jönnek". "Németország barátságosan fogadja a menekülteket. Erre büszke vagyok" - jelentette ki a kancellár.

A legfontosabb feladat rendezetté tenni a folyamatot. A menedékkérőknek, menekülteknek pedig igazodniuk kell a németországi élet szabályaihoz és be kell tartaniuk a törvényeket. Ha a multikulturalizmus azt jelenti, hogy mindenki kedvére tehet bármit, figyelmen kívül hagyva a közösség szabályait, akkor a "multikulti egy élethazugság" - mondta Angela Merkel.

A védelemre nem szoruló menedékkérőknek távozniuk kell, a védelemre szoruló embereket pedig be kell fogadni - tette hozzá. Egy felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szír állampolgárok túlnyomó többsége nem akar hosszabb távon Németországban maradni, hanem szeretne visszatérni hazájába. 

Nem a szelfik miatt jönnek

Elmondta, a menekülthullám nem Németország vagy a menedékkérőkkel készített szelfik miatt indult el, jóval összetettebb és földrajzilag távol érvényesülő tényezők indították el a hullámot. Ezekkel a valódi kiváltó okokkal kell foglalkozni, így javítani kell a Szíriából elmenekült, de a térségben maradt emberek helyzetét. Elsősorban Törökországgal kell szorosabbra fűzni az együttműködést, az országban élő - a helyi jogszabályok miatt menekültstátussal nem is rendelkező - szíriaiak életkörülményeinek javítása és a görög-török uniós külső határ jobb védelme céljából - fejtette ki a német kancellár. Mindehhez még sokat kell dolgozni, mint ahogy az is további erőfeszítéseket igényel, hogy kialakuljon egy méltányos rendszer az Európai Unióban a menekültválság terheinek megosztására - tette hozzá Angela Merkel.

Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint az ukrán válságban és a menekültválságban végzett tevékenysége révén esélyes a Nobel-békedíjra, a német kancellár elmondta, hogy nincs ideje foglalkozni ilyesmivel, és zavarja az ügy. "Szinte már nyomaszt..." - mondta Angela Merkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?