Gyerekekkel játékbabákon gyakoroltatja a lefejezést az IÁ

A 13 éves Mohamedet kényszerítették, hogy részt vegyen egy olyan kiképzőtáborban Raqqában, amilyeneket az Iszlám Állam szervez Irakban és Szíriában. Amikor a gyermek apja ellenezte a „sorozást", az IS emberei megfenyegették, hogy megölik. Így a gyermek végül a táborba került, ahol az édesapja szerint kimossák a gyerekek agyát - írja az Index az abcnews.go.com alapján.

Amikor a fiú hazatért, az édesanyja egy játékbabát talált a táskájában, mellette egy nagy késsel, amiket az IS kiképzőtáborában kapott. A fiú elmondta, hogy azt a házifeladatot kapták, hogy a késsel fejezzék le a szőke, játékbabát.

Mohamed édesapja beszélt más szülőkkel is, akiknek a gyermeke szintén részt vettek ezen a kiképzésen, és ők is megerősítették ezt a lefejezős-gyakorlatot, mindegyikük gyermeke kapott babát és kést. A gyerekeknek kiosztott babák szőkék, kékszeműek és a ruhájuk narancssárga, pontosan olyan, amilyet a Gauantanamoi rabok viselnek. A lefejezést idősebb gyerekek mutatják be a fiatalabbaknak, ha valaki hibázik, büntetést kap.

A városban az IS már törvényben tiltotta be a hagyományos gyermekjátékokat, és erőszakkal sorozzák be a 15 évnél fiatalabb gyerekeket speciális táborokba. Aztán később néhány fiút átvisznek a rendes felnőtt kiképzőtáborba, ahol megtanulnak harcolni, fegyvereket használni, többek között kést. Több család, ahogy Mohamed családja is elmenekült a városból, mert nem akarják, hogy gyermekeik az Iszlám Állam katonái legyenek.

Kapcsolódók

Kimaradt?