Őrizetbe vettek egy szerb ortodox püspököt és több papot

Őrizetbe vett egy szerb ortodox püspököt és hét papot a montenegrói rendőrség, mert megszegték a koronavírus-járvány miatt bevezetett gyülekezési tilalmat - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szerdán.

A papok több száz hívő részvételével tartottak liturgiát kedden az észak-montenegrói Niksicben, holott a kormány határozata értelmében lehet ugyan már misézni, de nem lehet tömeg a templomokban, tíz négyzetméterenként egy ember tartózkodhat bent, a templom előtt pedig legfeljebb húszan gyűlhetnek össze.

A papokat a fertőző betegségek megelőzését célzó egészségügyi szabályok megszegésének gyanújával helyezték 72 órás letartóztatásba. A koronavírus-járvány megelőzése érdekében hozott jogszabályok értelmében ezért akár 12 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, ha az általuk elkövetett bűncselekménynek nagyon súlyos következményei vannak.

Az emberek azért gyűltek össze a templomokban, mert kedden az egyik legnagyobb ortodox szerb ünnep, Ostrogi Szent Vazul ünnepe volt. Az ország több templomában is szerveztek liturgiát, a legtöbb helyen betartották a szükséges előírásokat, a kétméteres távolságot egymástól, valamint kesztyűt és maszkot viseltek a hívek. Montenegró legnépszerűbb zarándokhelyén, az ostrogi kolostorban volt a fő ünnepség, ám ott a papok a híveket a szabályok betartására kérték.

A montenegrói Nyugat-barát kormány többször is támadta a montenegrói szerb ortodox egyházat, mert úgy érzi, Belgrád rajta keresztül akar befolyást gyakorolni Podgoricára. A koronavírus-járvány kitörése előtt hívek ezrei tüntettek mindennap az utcákon egy olyan törvény ellen tiltakozva, amely a véleményük szerint megfosztja a szerb ortodox egyházat a Montenegró területén található ingatlanaitól.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?