Romániában egyedülálló művészi vállalkozásba fogott Cári Tibor UNITER-díjas színházi zeneszerző: muzsikustársaival együtt önálló koncerteken élteti tovább az eredetileg előadásokhoz írt dalokat. Együttese, a Theatre Fleas Orchestra a közelmúltban mutatkozott be Temesváron.

Honnan származik az ötlet, hogy a színházi zenének önálló életet adjatok?

Több oka is van. Az egyik az, hogy miután már nem játsszák a darabot, annak a zenéje is meghal az előadással együtt. Ugyanakkor sokkal több zene születik egy-egy előadáshoz, mint amennyi végül bekerül a végső produkcióba, és ezeket is érdemesnek tartom megismertetni a közönséggel. A harmadik ok pedig az, hogy minden zenésznek fontos néha a színpadon megmutatkozni, látni, milyen hatást kelt élőben a zenéje. Ezért gondoltam úgy, hogy jó lehetőség a színházi zenék továbbéltetésére, ha koncertek formájában adjuk elő őket.

Nincs ebben az is benne, hogy a színházi produkcióban a zene általában csak háttérszerepet kap?

De igen, és ez így természetes. Ugyanakkor én szeretném, ha néha főszerephez jutna. Ezért találtam ki először 2004-ben „A színház zenéje” projektet, aminek az a lényege, hogy önálló koncerten adjuk elő az előadásokhoz született dalokat. Ezeken a koncerteken számos színész, profi és amatőr zenész is részt vett, sokszor ugyanazokat a színészeket hívtam meg, akik az előadásban is énekelték az általam írt dalokat.

Az idén létrehoztad a Theatre Fleas Orchestra-t, amely szintén az általad írt színházi zenéket játssza. Mi a különbség?

A Theatre Fleas Orchestra ugyanannak az elképzelésnek a továbbgondolása, de magasabb lépcsőfokon: ez már egy profi zenészekből alakult, állandó csapat. A színpadi élmény is komplexebb, projekcióval és tánc-jelenetekkel teljesítjük ki a zenét, tehát ez már nem egyszerű koncert, hanem koncert-előadás, performansz.

A Theatre Fleas Orchestra tagjai: Cári Tibor (zeneszerző, zongora), Sorina Savii (vibrafon), Alin Stoianovici (harmonika), Cătălin Trocan (harsona), Sánta Csaba (nagybőgő), Radu Pieloiu (dobok).

Hogyan válogattad össze a csapatot?

Sorina Savii, a vibrafonos segítségével, akinek kiterjedt szakmai kapcsolatai és nem utolsó sorban jó meggyőző ereje volt. Neki is köszönhető, hogy Temesvár legjobb zenészei közül kerültek ki a Theatre Fleas Orchestra tagjai. 

Nemrégiben részt vettem egy szakmai beszélgetésen, ahol Vasile Șirli színházi zeneszerző arról vallott, hogy a jó zene megkomponálásához az az ideális, ha a zeneszerző már a próbák elejétől részt vesz az alkotói folyamatban. Te hogy vagy ezzel?

Elég nehéz egy sokat foglalkoztatott színházi zeneszerzőnek minden próbafolyamaton végig jelen lenni, de a zene valóban együtt születik meg az előadással. Ugyanúgy, ahogy a díszlettervező elképzelése és a színészi játék is menet közben alakul ki. A kész előadáshoz, utolsó percben, már nagyon nehéz zenét írni.

Mennyi beleszólása van a rendezőnek?

Rendezője válogatja. Jó esetben nagyon konkrét elképzelése van arról, milyen zenét akar hallani az előadásában. De találkoztam olyan rendezővel is, aki egyáltalán nem szólt bele a zenei részbe.

És ilyenkor mit tehet a zeneszerző?

Én például a hangulatok, benyomások alapján komponálok. Ezért nagyon fontos számomra, hogy lássam a próbát, a díszletet, ismerjem a szöveget időben. És ugyanezért nincs ínyemre, ha előbb kérik a zenét, mint ahogy a próbák kezdődnének.

Ilyen is van?

Előfordul, elég sokszor. Persze néha a műfaj is megköveteli ezt, például zenés produkciók, vagy mozgásszínházi előadás esetén, amikor egyszerűen nem lehet nekifogni a koreográfiának, szövegtanulásnak zene nélkül.

Komponálsz magyar és román nyelvű szövegre is. Nem nehéz ez utóbbi?

Most már egyformán megy mindkettő, sőt, angol szövegre is szereztem zenét, ami viszont már nehéz volt. Az ideális az, ha a verssorok szerzőjével együtt írjuk a dallamot és a szöveget, akkor garantáltan minden hangsúly oda kerül, ahova kell. De arra is volt példa, Hogy Victor Ioan Frunză, Balázs Attila és én hármasban agyaltuk ki a dalok szövegeit egy-egy magyar nyelvű előadáshoz.

Most éppen Székely Csabával és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával dolgozol a szilveszteri előadáson. Tudom, hogy nem szívesen árulnak el az alkotók műhelytitkokat, de azért mégis kíváncsi vagyok, mire számíthat a vásárhelyi közönség?

Nagyon izgalmas munkában veszünk részt mindannyian. A szerző, Székely Csaba „zenés tragikomédiaként” határozta meg a darabot, sok dal lesz benne, ami előnyére válik, mert számos nagyon jó hangú színész van a társulatban, akiket egy nyolctagú élőzenekar fog kísérni.

Az „első erdélyi zenés tragikomédia” címe Hogyne, drágám! , az előadást Sebestyén Aba rendezi. Romantikus történet a kisvárosi értelmiségi- és művészéletről sok humorral, félreértéssel, bánattal, örömmel és egy csipetnyi társadalomkritikával. A szereposztásról és az előadásról bővebben itt lehet tájékozódni.

Feltételezem, nem minden rendezővel dolgozol egyforma könnyedséggel. Van kedvenced?

A kedvencem természetesen Victor Ioan Frunză, hisz ő tanított meg mindenre, amit tudok a színházi zeneszerzésről. Egészen pontosan arra vezetett rá, miként lehet használni a muzsikát a színházi alkotói folyamatban. Ráadásul alkatilag is találunk, ő szintén azt vallja, hogy a zenének fel kell kavarnia az érzelmeket, és önálló történetet kell magában hordoznia – magam is így látom. Megtörtént, hogy egyik előadás után odajött hozzám egy néző, és azt mondta, ő behunyt szemmel ülte végig a darabot, a zene az egész történetet elmondta neki.

Dolgoztál már Temesváron mindhárom (a magyar, a román és a német) társulattal, Aradon, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Csíkszeredában, Nagyváradon, Bukarestben, Budapesten, Udvarhelyen, stb. Egy csomó színházi közösséget ismersz. Hol érzed magad a legjobban?

Mindig az éppen aktuális munkaközösségem a kedvenc. Könnyen beilleszkedek, és szeretek is elvegyülni a mindennapjaikban a próbafolyamat során. A bemutató után mindig visszavágyom az illető városba, az illető színház közösségébe.

El tudsz képzelni zene nélküli színházat?

Persze. Úgy gondolom, hogy egy előadás akkor igazán jó, ha zene, díszlet és kosztümök nélkül is megállja a helyét. Ezeknek csak kisegítő szerepük van, de hiba arra számítani, hogy a zene vagy a díszlet majd „megmenti” a produkciót.

Milyen kihívások vonzanak, a színházi zenén kívül?

A filmzene például. Komponáltam már jónéhány rövidfilmhez, de egy ifjúsági filmhez is: Moharos Attila Kányadombi indiánok című mozijához. A 2012-es TIFF Legjobb Rövidfilm kategóriájában első díjat elnyerő alkotásához, a Blu-hoz is én szereztem a zenét. Néhány hete mutatták be Simona Diaconescu tánc-rövidfilmjét, ezen kívül pedig nemrég fejeződtek be Portrete în pădure című nagyjátékfilm forgatásai – mindkettőnek jómagam vagyok a zeneszerzője. De nagyon vonz a mozgásszínház és az opera világa is, ezek felé is tervezek nyitni a jövőben.

Mi inspirál?

Gyakorlatilag minden. Képek, hangulatok, emberekkel való találkozások, beszélgetések. A zene csak hangulatként létezik bennem, amíg nem kerülök hangszerhez, és meg nem szólaltatom.

Mikor jöttél rá, hogy tudsz zenét szerezni?

Ha jól emlékszem, nyolcadikos voltam, amikor az első dalt írtam. Első osztályos koromtól zongoráztam, nálunk ennek családi hagyománya van: nagyapám trombitás volt, zenekart vezetett, sokat játszottak esküvőkön. Édesapám is amatőr zenész volt, több hangszeren játszott, de a család anyagi helyzete miatt nem gondolhatott a zenei pályára.

Mi lenne a foglalkozásod, ha nem mentél volna zeneiskolába?

Talán cipész lennék. Édesapám cipész volt, és még emlékszem bizonyos szakmai fogásokra, amikre gyerekkoromban tanított. De nagyon boldogan fogadta, hogy továbbörökítettem a zene iránti rajongását. Annyira támogatott, hogy ötéves koromban már koncertzongorát vett nekem, hogy azt tanulhassam, amire neki nem volt lehetősége.

Milyen zenét hallgatsz, amikor nem dolgozol? Például amikor a legutóbb autót vezettél, mi szólt a lejátszódban?

Legutóbb Astor Piazzolla és Caro Emerald. De nem tudok sokáig egy stílusnál megmaradni, fontos, hogy változatos zenei élmények érjenek.

A „színházi zene” önmagában nem egy műfaj. Hova sorolnád magad, az általad írt muzsikát műfajilag?

Legközelebb a lírikus, dallamos hangzás áll hozzám, de azt hiszem, elmondhatom, hogy már minden stílusú zenét komponáltam a hip-hoptól kezdve a jazzen át a rockig.

Vannak példaképeid?

A régiek közül Johann Sebastian Bach, Csajkovszkij, Rahmanyinov, Dvořák – általában az oroszok zenéje hihetetlenül izgalmasnak tűnik és alkatilag is közel áll hozzám. A kortársak közül viszont a filmzenék szerzőit csodálom nagyon: Hans Zimmert, John Williams-t, Danny Elfman-t, James Newton Howard-t.

A Theatre Fleas Orchestra számára mi a következő lépés?

Fesztiválmeghívásaink máris vannak, szeretnénk jövőre egy országos turnét összehozni, és az album készítése is a 2014-es terveink között szerepel. Hangzásban szeretnék nyitni az elektronikus és szimfonikus zene irányába, és kacsintgatok egy nagyzenekari produkció fele. Nem csak színpadi előadáshoz írt műveket fogunk előadni, lesznek kimondottan az együttesnek írt dalok is a repertoáron. De a színházi zene továbbéltetése változatlanul fontos marad számomra, hisz úgy érzem, az előadás műsorról való levételekor belőlem is elveszne egy darab. Mert minden zenébe, amit komponálok, bekerül a lelkem egy része is.