A gyermekek belső sárkányai egyre szaporodnak: a beilleszkedés, az újtól való félelem eddig is sajátja volt a tanévkezdéseknek, a járványhelyzet következtében idéntől viszont bővült a lista, és a kisiskolásoknak az elszigeteltség érzésével, a feje tetejére állt oktatással, a távolságtartással, az egész napos kütyüzéssel is fel kell venniük a harcot. Kárt tehet az apróságok fejlődésében a rendhagyó iskolába járás? Játék és osztálytermi csínytevés nélkül fejlődhet a kreativitás, a problémamegoldó készség? Miként válhat társsá a szülő? Kádár Annamária pszichológust, egyetemi adjunktust kérdeztük.

Miért fontos a gyermek életében az óvoda, az iskola? Hogyan hat a gyermekekre a közösségekhez való tartozás, a kortársakkal való együttlét és tanulás?

A család mellett a kortárscsoportnak van jelentős szerepe a gyermek érzelmi fejlődésében. Míg a szülő-gyerek viszonyban hierarchikusak a kapcsolatok, a gyermek a kortársaival megéli az egyenrangú társkapcsolat örömét. A kortárscsoport szerepe pre-pubertáskorban és pubertáskorban még fontosabbá válik, kisiskoláskortól meghatározza a gyermek önértékelést. Az, hogy öltözködésében, szokásaiban, viselkedésben a társaira hasonlítson, meghatározóbb lesz, mint a felnőttek véleménye. A család utáni első közösségek, ahol a gyermek szocializációja folyik, az óvoda és az iskola. Akárhányszor egy gyermek új közegbe kerül, felgyorsul a szociális tanulás üteme, hiszen ilyenkor újabb és újabb követelményekkel, elvárásokkal kerül szembe, amelyekkel meg kell birkóznia. Már önmagában az a tény, hogy egy gyermek kilép a szülőkapcsolat biztonságából egy fejlesztő élmény. A társak utánzási modelleket és önismereti támpontokat biztosítanak számunkra.

Hogyan hat rájuk az, ha mindezektől megfosztják őket? Nincs iskolai közösség, osztálytársi kapcsolat, perpatvar, nagy játszadozások: mit generál ez a gyermekben?

Az egészséges szociális-érzelmi fejlődéshez elengedhetetlen a kortársak jelenléte. A kapcsolatok megteremtése, fenntartása, a kölcsönösség, empátia megtapasztalása, a konfliktusok megélése és ezek megoldása, a közös játékok és játékszabályok, a versengés és együttműködés megtapasztalása pont olyan fontos, mint a kognitív tanulás. Felnőttként az osztálytalálkozókon nem feltétlenül a tananyagra emlékszünk, hanem arra, hogy milyen közös csínytevésekben vettünk részt, a szünetben megélt közös játékokra, az első szerelemre. Amennyiben hiányoznak a gyermekek közötti interakciók, az érzelmi intelligencia fejlődése akadályozott lesz. Társas készségeket sem lehet online térben kialakítani, ehhez hús-vér kapcsolatok kellenek.

Mit gondolsz az iskolai forgatókönyvekről? Lehet bármelyik is hatékony a tanulási folyamatban, és pozitív hatású a gyermekek lelkiállapotára? (teljesen online, részben online és maszkos osztálytermi).

Az online oktatás során egy kisiskolásnak nagyon megterhelő volt, ameddig a három-négy online platformról összegyűjtötte a tanulnivalót, különösen, ha egyáltalán volt hozzáférése a megfelelő eszközhöz. Aki nehezebben küzdött meg valamelyik tantárggyal, azt az online oktatás egyáltalán  nem segítette. Hiszem azt, hogy most már a pedagógusok nagy része felméri, vagy a visszajelzések alapján fel fogja mérni, hogy mi az az anyagmennyiség, amit online oktatás formájában át lehet adni, melyek azok a módszerek, amelyek jól beváltak. Amennyiben interaktív feladatok, játékok is helyet kapnak az online oktatásban, lehet ez egy nagyon jó kihívás pedagógusnak és diáknak is egyaránt. A pedagógusok többsége az elmúlt félévben egy virtuális szakmai továbbképzésen vett részt, rá volt utalva arra, hogy önerőből tanuljon, képződjön. A közösséget, a személyes együttlétet viszont semmilyen online felület nem tudja pótolni, legyen az bármennyire is korszerű, technikailag fejlett, módszertanilag átgondolt is, mert pontosan a lényeg vesztődik el belőle.  A személyes interakciók, a közös nevetések, a példa ereje, az azonnali visszajelzés csak a fizikai jelenlét során valósulhat meg. A maszkhasználat nem csak a nonverbális kommunikáció megfejtésében jelent nagy hátrányt.

Maszkban órákon át: ez mit közvetít a gyermek felé? Elzárkózás, félelem, kilátástalanság érzése kavaroghat benne, vagy nem érinti negatívan az, ha ilyetén van elszigetelve a külvilágtól?

Hogyha a szükséges óvintézkedésekkel együtt a gyermek fizikailag jelen lesz az oktatásban, a félelem mértéke fokozatosan csökken. Megtanulja, hogy az életben kockázatot kell vállalni. A kihívások, a félelemmel való megküzdés felnőttként is az élet része lesz. Ugyanúgy, mint a mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége. Biztos, hogy ez kisiskoláskorban egy hosszabb folyamat lesz, több ellenérzéssel a szülő–gyermek–pedagógus részéről.

Az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen a tapasztalás és a játék. Négy fal között, az online térben milyen tapasztalatokat gyűjthet egy gyermek? Hosszú távon ez hogyan hathat a személyiségfejlődésére?

Egy extrovertált, kifele forduló gyermeknek nagyobb igénye van a társaságra, többet beszél, és közösségben tud igazán feltöltődni, az online tanulás ezt majdnem teljesen elveszi tőle. Náluk sokkal gyakoribbak az online tanulás negatív hatásai, az ingerlékenység, hangulatváltozás, tanulási motiváció csökkenése.

Átíródnak a klasszikus értelemben vett osztályközösségi, baráti csínytevések. Elmaradnak a közösségi játékok. Játék nélkül, vagy kevesebb játék révén milyen felnőtt válhat egy gyermekből? Lesz-e kreativitása, problémamegoldó képessége?

A játék önként vállalt, szabad, örömteli tevékenység, amelynek célja a játékon belül, a játékban önmagában van. A játék a kisgyermekek meghatározó tevékenysége, nincs semmilyen más tevékenység ebben az életkorban, amely olyan mértékben volna képes hatni a gyermek pszichés, motoros és érzelmi fejlődésére, mint a játék. Játszás közben fedezi fel, ismeri meg környezetét, s ismeri fel önmaga lehetőségeit és korlátait is. Hogyha egy gyermeket megfosztunk a közös játék örömétől, hosszú távon sérül a problémamegoldása és a kreativitása is.

Nincs ölelés, nincs puszi, nincsenek arcok, mimikák. Ha egymáshoz érnek, kézfertőtlenítés következik… Milyen képet alakít ki így magáról és társairól a gyermek?

Virginia Satir pszichoterapeuta szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz. Születésünktől kezdve rendelkezünk az érintés iránti alapvető igénnyel. Az ölelés megerősít bennünket, megnyugtat, biztonságérzetet ad, érezteti velünk, hogy fontosak vagyunk és szeretnek minket, segít, hogy legyőzzük a félelmet, a szorongást vagy akár a fájdalmat. Tudatosítja bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, mindig van kire támaszkodnunk, ha szükségünk van rá. Azok a gyerekek, akik sok ölelést kapnak, határozottabbak, kiegyensúlyozottabbak, nagyobb az önbizalmuk, jobban ki tudják fejezni érzelmeiket is, nyitottabbá válnak.  Akinek a testi érintés a szeretetnyelve, ha nem részesül ölelésben, nem érzi, hogy szeretve van. Érdemes erről a pedagógusnak beszélnie, hogy ez most csak egy ideiglenes helyzet és akár egy olyan egyezményes jelet használni, ami az ölelést, puszit jelzi.

Hogyan illeszkedhet majd be a társadalomba az a felnőtt, akit gyerekként leginkább az online térben foglalkoztattak? Hiszen az iskola és óvoda szocializációs közeg…

Milyen jó lenne, ha akár offline, akár online formában zajló tanítás esetében egyetértés lenne abban, hogy az iskola távlati célja a lelkileg szabad, kreatív, a világra nyitott, kíváncsi, a másságot elfogadó, toleráns emberek kinevelése. Hogy az intellektus mellett ugyanolyan vagy akár még fontosabb a művészeti, szociális-érzelmi és gyakorlati nevelés, hogy a kudarcainkból, tévedéseinkből tanulni lehet. Az iskola egyik legfontosabb feladata a szociális tanulási közeg biztosítása, amit személyes találkozások és interakciók, közösségi élmények megélése nélkül lehetetlen biztosítani.

A tanulmányi eredmények, a jegyek csupán másodlagos szereppel bírnak a szociális tanuláshoz és a tanulás tanulásához képest.

Kézírás, rajzok, élőszavas mesék nélkül milyenné válik a gyermek, akinek egyébként lételeme a mozgás, a képzelet, a kreativitás, a szárnyalás? Pötyögnek a billentyűzeten, a képernyőn látják tanáraikat és egymást…

A képzelet nemcsak a mesében, hanem a rajzolásban, az építő, mozgásos és szimbolikus játékban is nagyon fontos. Működéséhez a gyermeknek számos emlékképre, tapasztalatra és közösen átélt élményre van szüksége, hogy ezek segítségével új képek jöjjenek létre. A képzeletet nem az értelem, hanem az érzelem irányítja. Az online kommunikáció a gyorsaságot és az azonnali elérhetőséget is biztosít, bárhol legyünk, reagálhatunk, beszélgethetünk és kapcsolatba léphetünk a másikkal. Az online kommunikáció, azonban számos dolgot nélkülöz, ami élőben magától értetődik, aminek a hiánya hatalmas információs veszteséggel jár és teret ad a félreértésekhez. Egy élő beszélgetés mindig bensőségesebb és teljesebb élmény, a legjobb webkamerák ellenére is. A felszínessé vált kommunikáció hosszú távon a kapcsolat felszínességét is magával hozza, nem alakulnak ki a valóban mély és bizalmi kötelékek.

Képernyőt bámuló gyermekek: mennyi a megengedett, a még megfelelő okoseszköz-használat a gyermekek körében? Mennyi képernyőidőt javasolnak a szakemberek a páréveseknek, kisiskolásoknak, tinédzsereknek?

Ha a gyermeket a képernyő elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás és játék közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. A képernyőn keresztül a meghitt, intim kapcsolat hiányzik, ami a gyermek és a pedagógus, osztálytársak között létrejön. Két-hároméves kortól a szülővel közösen már meg lehet nézni egy tíz-tizenöt perces mesefilmet, de fontos, hogy folyamatosan figyeljünk arra, hogy a gyermek miként reagál a látottakra. Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából. Iskoláskorban az 1-1,5 óra külső képmennyiség a maximum. Serdülőkorban változik a helyzet, mert az okoseszközök a kapcsolatfenntartást is biztosítják a kortársakkal, de itt is érdemes meghúzni a korlátot, mivel könnyen kialakulhat a digitális függőség. Jelenleg a szülők is egy felemás helyzetbe kerültek, olyasmit kellett erőltetniük, amit addig korlátozni próbáltak a gyermekük életében. Online oktatás akkor való egy kisiskolásnak, ha teljes mértékben játékos formában valósul meg.

Azokban a gyerekekben, akik kiszorulnak az online oktatásból, milyen kép alakulhat ki a felnőttekről, az iskoláról és a tanulásról? Utálattal tekintenek az iskolára, később lázadozóvá válnak a rendszerrel és a társadalommal szemben?

Az iskolakezdés előtti hajrában most folyik az online oktatásra alkalmas eszközök beszerzése. Kérdés azonban, hogy azzal, hogy a rászoruló gyermekek kezébe digitális eszközüket adunk, megoldottuk-e a problémát? Lesz-e aki megmutassa nekik a felhasználás módját, aki végigköveti a felzárkózásukat? Amennyiben nem, rengeteg frusztráció talaja lehet ez az egész folyamat.

Van pozitívuma is az online oktatásnak? Például, ha a családi összezártságot nézzük… Vagy nincs jó hatással a gyermekre, ha minden percét a szűk családi burokban tölti?

A kisgyermekek pszichés fejlődésére és tanulására pozitív hatással is lehet egy ideig, hogy az otthon töltött idő alatt nagyobb figyelmet kapnak szüleiktől, feltéve, hogy home office-ban dolgoznak a szülők, és rugalmas a munkavégzésük. Ellenkező esetben ez a helyzet sok feszültség forrása is lehet. Egy kisgyermeknek nagyobb támogatásra van szüksége akár a leckék elvégzésében is, számára fontos a külső kontroll, amit az online oktatás esetén a szülőnek kell átvennie, és ez negatív hatással lehet a szülő-gyermek kapcsolatra. A prepubertáskorú és serdülő gyermekek számára, akik az identitáskeresés fázisában, a szülőktől való leválás szakaszában vannak, ez az időszak nagyon terhes lehet. A kortársakkal való kapcsolatok korlátozása miatt sok feszültséget élhetnek át.

Szülőként mi a teendő ebben a válságos helyzetben? Mivel biztassa, nevelje csemetéjét a szülő? És hogyan menedzselje saját problémáit? Hiszen minden háznál fenekestül forgatja fel az eddig jól bevált módszereket a járványhelyzet.

Minden fordulópont esetében a családnak döntéseket kell hoznia, amely új konfliktus-megoldási stratégiákat, eszközöket igényel a már bevált módszerek helyett. A krízisek megoldása a megküzdő mechanizmusaink és rugalmas alkalmazkodóképességünk, rezilienciánk segítségével növeli az énerőt, az önbizalmat, a biztonságot és a problémamegoldó képességünket is. A helyzetek jó kezeléséhez nincs recept, minden családnak a gyerekek életkori sajátossága, szükséglete mentén kellett kialakítania az új egyensúlyi állapotot, be kellett vonnia azokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésére álltak. A megszokott hétköznapokhoz való visszatérés is egy alkalmazkodási folyamatot igényel, hozzá kell szoknunk a kontrollvesztés élményéhez, hogy már nem tudjuk úgy szabályozni az életünket, ahogy korábban.

A bezártság ideje alatt nem tudtuk figyelmünket külső ingerekkel lekötni, kénytelenek lettünk a saját belső forrásainkkal, valós énképünkkel szembesülni. Rengeteg fejlődési lehetőség is rejlik ebben az időszakban: szembenézhetünk önmagunkkal, családi kapcsolatainkkal és saját erőforrásainkkal is. Könnyű lenne a kifogások mögé bújni, siránkozni, a külső körülményeket hibáztatni. Az a tény, hogy egy krízishelyzetet át lehet lépni, meg lehet oldani, hogy a személyes célokért érdemes küzdeni bármilyen nehézségekbe is ütközünk, hogy a kudarcokból is tudunk tanulni, hogy bármikor újra lehet valamit kezdeni, hogy bármilyen életkorban lehet tanulni, fejlődni a legnagyszerűbb példa, amit szülőként adhatunk.