Ahány intézmény, majdnem annyi változat – így kezdődhet a tanév Csíkszeredában

Eldöntötték a csíkszeredai iskolák, hogy a jelenlegi állapotokból kiindulva milyen körülmények között kezdhetik a tanévet. Van, ahol minden maradna a régi kerékvágásban, de olyan intézmény is akad, ahol teljesen az online oktatásra állnának át. A kettő között pedig minden variáció létezik.

A tanintézményeknek a városvezetéssel is közölniük kellett a döntésüket, amelyről Ráduly Róbert Kálmán polgármester tájékoztatta a sajtót hétfőn. A legtöbb iskolaépület felújítás alatt áll, ezért Csíkszereda abban a különleges helyzetben van, hogy a járványügyi intézkedések mellett ezt is figyelembe kellett venniük, amikor a tanévkezdést eltervezték.

Saját lehetőségekre szabták

Megtudtuk, hogy a csíkszeredai bölcsődék, óvodák és napköziotthonok várhatóan a megszokott módon kezdődnek, tehát ezekben az intézményekben nem lesz online oktatás. Valamelyest kivételt képez a Kis Herceg óvoda, ahonnan két csoportnak az Octavian Goga Főgimnázium épületébe kell majd járnia az óvoda felújítása miatt. Amint a polgármester elmondta, az óvodák és bölcsődék azon kérésére, hogy több személyt alkalmazzanak, akik a gyermekek öltöztetésénél, vetkőztetésénél segítenek, nem a városnak, hanem a tanfelügyelőségnek kell megoldást találnia.

A Xantus János Általános Iskola minden épületében, a taplocaiban, az erdőaljiban és a zsögödiben is a megszokott módon, teljes részvétellel kezdődhet a tanév. A Petőfi Sándor Általános Iskolában a diákok kétharmada jár majd iskolába, egyharmada pedig online vesz részt az órákon, ezt kéthetes rotációban oldják meg. A Nagy Imre Általános Iskolában két váltásban járnak majd tanulók, egy részük délelőtt, másik részük délután.

A József Attila Általános Iskolában az elsősök, az ötödikesek és a nyolcadikosok várhatóan a hagyományos módon mindig be fognak járni, míg a többi osztály tanulói csak online oktatásban részesülnek. A Liviu Rebreanu Általános Iskolában működő óvodai és napközicsoportok a megszokott módon kezdik a tanévet, a negyediktől nyolcadik osztályig a Goga líceum épületébe járnak majd délutánonként.

A Márton Áron Főgimnáziumban és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban a hagyományos módon indítanák az oktatást, a Székely Károly Szakközépiskolában legkésőbb 13 óra 30 perckor befejeznék az órákat, hogy helyet biztosítsanak a 14 óra 30 perckor érkező hét Kós Károly építészeti szakközépiskolai osztálynak, akik itt lesznek kénytelenek tanulni, mert az építészetit is újítják.

Az Octavian Goga Főgimnázium esetében úgy tűnik, azon termekben, ahol nem elég nagy a tér, a diákok fele otthonról, a másik fele az iskolából hallgathatja majd az órákat. A Venczel József faipari szakközépiskolában pedig teljesen online zajlik majd az oktatás, azonban azt a változtatást is bevezették, hogy hét osztály már a gyakorlati órákkal kezdi a tanévet.

 „Nincs és nem lehet egységes recept az iskolakezdésre, ezért jó döntés volt, hogy az iskolákra, illetve az önkormányzatokra bízták, hogy megtalálják a megoldást az adott körülmények közepette” – fejtette ki véleményét az egyes iskolák helyzetének ismertetése után a polgármester.  

Hozzátette, hogy az iskoláknak szánt és nem rég megrendelt ózongenerátorok várhatóan legkésőbb szeptember végén megérkeznek. Ugyanakkor a tanintézmények igénylése alapján egyszemélyes iskolapadokat rendeltek több iskolának is. Ezek értéke 700 ezer lejre rúg, számuk 2656 darab.

Ráduly Róbert Kálmán a hétvégén történt két csíkszeredai medvelátogatással kapcsolatban kifejtette, egyetért azzal, hogy az egyik állatot kilőtték, mivel az tudomása szerint több alkalommal is megjelent a város különböző részein.  Hozzátette, hogy ezt továbbra is helyesli, ha egy másik állat többször is megjelenik a városban. Véleménye szerint aggasztó a jelenség a medvék egyre gyakoribb felbukkanása, ami azt bizonyítja, hogy számul hirtelen nőtt meg, ezért mindenképpen tenni kell azért, hogy az emberek testi épségét védjék.

Kapcsolódók

Kimaradt?