Március 9-én kezdődik a háromszéki himnuszéneklés-per

A sepsiszentgyörgyi bíróságon márciusban kezdődik a himnuszéneklésről szóló per tárgyalása.

A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József sajtótájékoztatón elmondta: a bíróság március 9-re tűzte ki az első tárgyalási fordulót abban a perben, amit a polgári párt a prefektúra ellen indított a magyar himnusz elénekléséért kirót 5000 lejes büntetés miatt.

A háromszéki pártelnök kifejtette: bíznak a romániai igazságszolgáltatásban, remélik, hogy számukra kedvező ítélet születik. Kulcsár Terza József rámutatott: egyetlen európai, demokratikus országban se fordulhat elő, hogy valakit himnuszéneklésért megbüntessenek. Elfogadhatatlan, ami Háromszéken történt, ezért azt szeretnénk, ha igazságot szolgáltatnának, és a bíróság érvénytelenítené a prefektusi büntetést, mondta az MPP-s politikus.

A polgári párt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrát, amiért az decemberben 5000 lejes bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt. Az MPP háromszéki elnöke bemutatott egy levelet is, amelyet Zsigmond Barna Pál főkonzul írt a polgári pártnak, és amelyben rámutat, hogy Magyarországon semmilyen körülmények között nem tilos egy másik ország himnuszának eléneklése.

Mint ismert a prefektusi büntetés elleni tiltakozásként, decemberben több ezer háromszéki vonult a prefektus ablaka alá, és egy hétig naponta többször is elénekelték a magyar himnuszt. Idén pedig Hantz Péter tudományos kutató tartott egyszemélyes tiltakozó akciót, amikor öt ország himnuszát furulyázta és énekelte el, majd a prefektúrán tett feljelentést maga ellen, amiben kérte, hogy vizsgálják meg, vétett-e a törvények ellen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?