Antal: úgy tűnik, mi magyarok vagyunk a terroristák

„Éppen ideje volt 25 évvel a forradalom után terroristákat keresni és találni ebben az országban. Úgy tűnik, hogy mi, magyarok vagyunk terroristák. Ha nem lenne tragikus, most nevethetnénk” – jelentette ki szerdán Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere arra a hírre reagált, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség a Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi ülésén elhangzott nyilatkozatok ügyében. Az elöljáró a Kovászna megyei prefektúra épülete előtt harmadik napja megszervezett magyar-himnusz éneklő akció közben nyilatkozott a sajtónak.

„Még nem tudjuk ki ellen vizsgálódnak. Csak annyit tudni, hogy a marosvásárhelyi SZKT-n elhangzottakat vizsgálják”, mondta Antal Árpád. Hozzátette nem tudják, hogy az zavarta-e az ügyészséget, hogy elénekelték a magyar himnuszt, vagy az, amit az SZKT-n mondtak.

„A román sajtó egy része az én nyilatkozatommal köti össze ezt az ügyészségi eljárást. Én az SZKT-én azt mondtam és fenntartom, hogy bennünket provokálnak, bízom abban, hogy senkinek nem érdeke, hogy a marosvásárhelyi eseményekhez hasonló esemény történjen valahol Székelyföldön. Én ezt fenntartom most is, mivel nyilvánvaló, hogy azoknak lehet érdeke, akik bennünket provokálnak. Kilencvenben se a mi érdekünk volt, hanem valaki másnak, hogy interetnikus konfliktus legyen Marosvásárhelyen”, nyilatkozta Antal Árpád.

A himnusz mellett imák is elhangzanak

Sepsiszentgyörgyön egyébként harmadik napja gyűlnek össze az emberek a prefektúra épülete elé, hogy a magyar himnusz eléneklésével tiltakozzanak az ellen, hogy Marius Popica kormánybiztos 5000 lejes bírsággal sújtotta az MPP-t a magyar nemzet himnuszának eléneklése miatt. Napról napra nő az énekléssel tiltakozók tömege. Szerdán már több mint ezer ember vett részt a megmozduláson.

Akárcsak az elmúlt napokban, szerdán délután is egyaránt jelen voltak az RMDSZ, MPP, EMNP és SZNT háromszéki vezetői, polgármesterek, önkormányzati képviselők. A tömegben látni naponta visszatérő embereket illetve új arcokat is. Jönnek tiltakozók a városból és a környező településekről is. Néhányan magyar, mások székely zászlót lobogtatnak.

A himnuszéneklés rendkívül meghitt légkörben, békésen, hangoskodás nélkül zajlik.  Két ének között lelkészek mondanak imákat. A szervezőktől származó információink szerint csütörtök délután Böjte Csaba atya, majd péntek délután Kató Béla református püspök mond imát a prefektúra sepsiszentgyörgyi székháza előtt.

Ezen a héten minden délután háromnegyed négytől háromnegyed ötig várják a tiltakozókat a Kovászna megyei prefektúra sepsiszentgyörgyi székháza elé, hogy naponta többször is elénekeljék a magyar nemzet himnuszát.  

  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?