„Válság idején adót emelni nem hiba, hanem hülyeség”

Az érintettek szerint sok mikrovállalkozás csődbe fog menni az adóemelések miatt.

Több módosítást is eszközölt az Adótörvénykönyvben a kormány, azzal a szándékkal, hogy növelje a költségvetési bevételeket. A mikrovállalkozásokat érintők közül augusztus 1-én lép életbe a szabály, mely szerint a részmunkaidős alkalmazottaknak az országos minimálbér után járó egészségbiztosítási- és nyugdíj hozzájárulást kell befizetniük. 2023 január 1-től 1 millió euróról 500 ezer euróra csökken az éves árbevétel maximális szintje a mikrovállalkozások számára. Ezen összeg fölött nem az árbevétel 1 vagy 3 százalékát kell befizetniük adó formájában, mint jelenleg, hanem a nyereség 16 százalékát. Nő a cégekből felvett osztalékok után fizetendő adó is, 5 százalékról 8 százalékra.  

Sok vállalkozónak okoz fejfájást az adóemelés | Fotó: Pixabay/Lucas Bieri

A kormány azt állítja, hogy a módosításokról előzetesen egyeztetett az érintettek képviselőivel, ennek ellenére a vállalkozók egyhangúlag kritizálják az új adózási szabályokat. 

Barabás Csaba, a gyergyói kis- és középvállalkozókat tömörítő Arbor elnöke nem ért egyet a változtatásokkal. „Ezeket az intézkedéseket nem ilyenkor kellene bevezetni, amikor infláció van, s alig lábaltunk ki az egyikből, nyakunkon az újabb válság” – nyilatkozta a Maszolnak az érdekvédelmi szervezet vezetője.

Véleménye szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a munkáltatókat segíteni kellene, nem pedig újabb terheket róni rájuk. „Ennek a hatása a munkavállalókra is le fog csapódni” – véli a székelyföldi vállalkozó, aki szerint adóügyi módosításokat sokkal előrelátóbban, sokkal jobban előkészítve lett volna csak szabad végrehajtani.

Még élesebb kritikát fogalmaz meg Bagoly Miklós Levente, a háromszéki kis- és középvállalkozásokat tömörítő Asimcov elnöke. „Egy ilyen krízishelyzetben adóemelést végrehajtani nem hiba, hanem hülyeség” – nyilatkozta a Maszolnak a vállalkozó. Véleménye szerint teljesen elhibázott megközelítés, hogy a kormány adóemeléssel próbálja meg befoltozni a költségvetési lyukakat. „Elhiszem, hogy az államkassza üres, szükség van többletbevételekre. Szerintem azonban először azt kellene megnézni, hol folyik el a pénz” – mondja Bagoly Miklós Levente.

Véleménye szerint kontraproduktívak lesznek a kormány intézkedései, ha kezdetben nőni is fognak valamelyest a költségvetési bevételek, az adóemelés miatt sok cég csődbe fog menni, amivel végső soron az állam is rosszul jár.

A hazai mikrovállalkozások száma meghaladja a 700 ezret, közel 330 ezernek nincs alkalmazottja. Ezen cégek számára pluszkiadást jelentenek a január 1-én életbe lépő módosítások, mivel mostanáig az ügyvezetői szerepkört betöltő tulajdonos végezte a munkát, akinek a jövedelmét az osztalék biztosította, mely után jövőre 5 százalék helyett 8 százalék adót köteles fizetni. Ez kereken 60 százalékos adóemelést jelent.

A vállalkozók azért is méltánytalannak érzik, hogy a kormány pont a mikrovállalkozások adóterheit növeli, mivel ezeknek a legprofitábilisabb cégek. Háromszéken a helyi gazdaság teljes árbevételének 28,25 százalékát adják a mikrovállalkozások, azonban az össznyereségnek a 42 százalékát. Országos viszonylatban is a mikrovállalkozások a legnyereségesebbek, míg a multinacionális nagyvállalatok a legkevésbé azok. Ennek az oka az, hogy utóbbiak optimizálják a profitjukat, elszámolási, könyvelési trükkök révén minimális szinten tartják, hogy a lehető legkevesebb adót fizessék be utána.    

A kis- és középvállalkozások országos érdekvédelmi szervezete, a CNIPMMR kétségbe vonja, hogy a mikrovállakozások maximális éves árbevételének megfelezése haszonnal járna a költségvetés számára. A szervezet kimutatásai szerint az intézkedés mindössze kb. 8 ezer céget érint, bevételnövelő hatása pedig elhanyagolható lesz. A CNIPMMR szerint „az intézkedések adóügyileg és gazdaságilag közép- és hosszútávon nem megalapozottak”. 

A kormány számításai szerint a tervezett adóügyi változtatások, beleértve az áfa és a jövedéki adó emelését bizonyos termékek és szolgáltatások esetében idén 1,2 milliárd lejes pluszbevételt eredményeznek az államkassza számára, jövőre pedig 10 milliárd lejt hoznak majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?