Édler András: Székelyföldön cégek szűnhetnek meg az adómódosítások miatt

Számos székelyföldi vállalkozás létét fenyegetik a kormány által tervezett adómódosítások, amelyek leginkább a térség vállalkozói rétegének gerincét jelentő mikrovállalkozásokat érintik. Ezek jelentős része ugyanis kényszervállalkozó – kongatta meg a vészharangot Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A kamarai elnök elmondta: gyűjtik a visszajelzéseket a vállalkozóktól, és az intézmény módosító javaslatokat fogalmaz meg a közvitára bocsátott tervezethez, ugyanakkor felkéri Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ elnökét és a háromszéki parlamenti képviselőket, hogy gondolják újra a tervezett adómódosításokat. Szeretnék elérni, hogy figyelembe vegyék: Székelyföldet hangsúlyosan kisvállalkozói közösségek jellemzik, a cégek 90,5 százalékban mikrovállalkozások, és egy részük kilátástalan helyzetbe kerülne a módosítások miatt, emellett gátolná a térség fejlődését, ha az adóügyi intézkedésekkel „kicsinálják a kisvállalkozásokat”.Édler András kamarai elnök | Fotó: Kristó Gothárd Hunor

Édler András sérelmezte, hogy az adóügyi változások nem érintik a nagy lobbierővel rendelkező nagyvállalkozásokat, hanem az érdekérvényesítő képesség nélküli kisvállalkozásokat célozza, holott az állami költségvetésre gyakorolt hatása nagyobb lenne, ha a nagyvállalatokat adózták volna meg például 1 százalékos szolidaritási adóval. „Az adópolitikának kiszámíthatónak kellene lennie, és a vállalkozások nem tehenek, amelyeket az állam megfejhet, hogy a túlméretezett és alacsony hatékonyságú államapparátusát hizlalja” – fogalmazott meg Édler András.

A kisvállalkozások sérülékenyek ezért létüket veszélyezteti az adómódosítás

A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke hétfői sajtótájékoztatóján tételesen ismertette a kisvállalkozásokat negatívan érintő tervezeteket. Rámutatott, hogy Kovászna megyében 4884 cég tett le könyvelési mérleget, és ezek 90,5 százaléka mikrovállalkozás, de több ezerre tehető az egyéni vállalkozás (II), és a vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemély (PFA), amelyeket leginkább sújtaná a kormány által bejelentett intézkedések egy része. Emellett a koronavírus-járvány után éppen éledező turizmus is „kap egy pofont” – fejtette ki Édler András.

A kamara elnöke a térség vállalkozói közösségének nevében megfogalmazta, hogy ha életbe lép a tervezet, akkor nem működhet az a mikrovállalkozás, amelynek nincs legalább egy alkalmazottja. Kovászna megyében a mikrovállalkozások 37 százaléka van ebben a helyzetben, és nem azért, mert adót akarnak csalni, hanem, mert olyan kevés a tevékenységük, hogy az ügyvezető elvégzi a munkát, nincs szüksége alkalmazottra, és osztalékból él. A módosítás miatt viszont a háromszéki cégek jelentős része arra kényszerülne, hogy alkalmazzon valakit, vagy térjen át a nyereség utáni adózásra, ami jelentősen csökkentené a profitjukat. A mikrovállalkozások ugyanis a forgalmuk után 3 százalékos adót fizetnek (ha nincs alkalmazottjuk), illetve 1 százalékot, ha van alkalmazott, ám ha áttérnek profitadóra, akkor 100 lejnyi nyereségből 16 lejt kell adózzanak – mutatott rá Édler András.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Mindig azt a lovat ütik, melyik húz” – fogalmazta meg a háromszéki kamaraelnök annak kapcsán, hogy az osztalékadót a jelenlegi 5 százalékról 8 százalékra emelnék, ami 60 százalékos növekedést jelent. Édler András továbbá aberrációnak nevezte azt, hogy egy vállalkozás alkalmazottja lehet részmunkaidős, de teljes munkaidőre kell társadalombiztosítási hozzájárulást – egészség- és nyugdíjbiztosítást - fizetnie, ami szintén a kicsiket – például az újságkihordókat, szórólapozókat, szellemi munkát végzőket – érinti negatívan. Az adómódosítás-tervezet szerint, aki havonta több mint 5100 lejt keres, akkor már 24 minimálbér után kell kifizesse a tb-járulékot, ami azt jelenti, hogy a jövedelme 32 százalékát kell társadalombiztosításra fordítsa, amire még rájön az adó.

Másik probléma, hogy a turizmus és a vendéglátás a járvány évei után alig jutottak lélegzethez és a törvényhozók máris meg akarják szüntetni az ágazati specifikus adót, és 5 százalékról 9 százalékra növelnék a turisztikai szolgáltatások és a közétkeztetés áfáját – fogalmazta meg Édler András, aki szerint sok székelyföldi pályázatíró és adótanácsadó cég kerül veszélybe, ha életbe lép az a tervezet, hogy nem működhetnek mikrovállalkozásként azok a cégek, amelyek jövedelmük több mint 20 százalékát tanácsadással, menedzsmentből szerzik. A kereskedelmi kamara elnöke a térség vállalkozói társadalma nevében abban bízik, hogy a közvita során sikerül enyhíteni a kisvállalkozásokat leginkább sújtó módosításokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?