Vállalkozz okosan: gazdasági vetélkedőre várják a székelyföldi középiskolásokat

Két év kihagyás után idén újra megszervezik a Vállalkozz okosan elnevezésű székelyföldi üzletiterv-diákvetélkedőt. A megmérettetés érdekessége, hogy nemcsak a győzteseket, hanem a résztvevőket is, illetve a felkészítő tanárok erőfeszítéseit is díjazzák.

A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, illetve társszervezője és szakmai partnere, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) 2018-ban hívta életre a vetélkedőt, amelyet az első évben még Hargita megyei szinten bonyolítottak le, a másodikban viszont Maros és Kovászna megyei résztvevők bevonásával már székelyföldivé bővítették. A koronavírus-járvány miatt azonban sem tavaly, sem tavalyelőtt nem sikerült folytatni a kezdeményezést.

Az idei, harmadik megmérettetés megmarad székelyföldinek, a szervezők nem is tervezik, hogy a kereteken változtassanak, mint mondják, a cél egy olyan vetélkedő megszervezése, „amely összefog, összetart és felemel”.Fotó: SZMVSZ

„A vetélkedő egyértelmű oktatási, valamint vállalkozásorientált oldala mellett van még egy fontos szempont, ami miatt a székelyföldi kiterjesztés mellett döntöttünk: erősítheti az összetartozás érzését, valamint tapasztalati tőkét, támpontokat adhat a szülőföldön maradáshoz, megmaradáshoz. Ezen célok érdekében a jövőre nézve számos további tervünk van, amelyekkel még tovább szeretnénk majd lépni: csak egy példa az egymás megismerése, a személyes kapcsolatok bővítésének és elmélyítésének iránya” – közölte a Maszollal a szervezők részéről Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke.

A versenyre 2 fős középiskolás (X–XII. osztályos) diákokból álló csapatok, és kísérő tanáruk jelentkezését várják, a nevezési határidő április 6., 16 óra. Egy iskolából több csapat is indulhat, egy felkészítő tanár több csapatnak is lehet segítője.

A csapatoktól egy olyan reális, valós adatokon alapuló megvalósítható vállalkozási terv kidolgozását várják (különleges tekintettel az innovatív megoldásokra), amelynek a kezdő tőkéje maximum 10 000 lej, és amelyhez – esetleg – életszerű módon és mértékben indokolt összegű hitelt, vagy egyéb finanszírozási lehetőséget igényelhetnek.

Jakab Áron Csaba SZMVSZ-elnök | Fotó: SZMVSZ

A pályázatok beküldési határideje május 6., 16 óra. Ezek elbírálását követően négy csapat jut be a döntőbe, amelyet Székelyudvarhelyen szerveznek meg május 21-én. A vetélkedő részvételi feltételeiről, a részt vevő, és a döntőbe jutott csapatok, valamint a felkészítő tanárok díjazásáról a globus.ro  honlapon lehet olvasni.

Jakab Áron Csaba elmondta, hogy a vetélkedő azzal emelkedik ki a hasonló versenyek sorából, hogy itt az oktatás a tényleges felvevőpiaccal, a munkaerőpiaccal, annak tapasztalataival és elvárásaival találkozhat, a több mint 160 vállalkozást tömörítő egyik szervezőn keresztül.

„Természetesen a Vállalkozz okosan üzletiterv-diákvetélkedő megszervezése nem egy ember munkája, ez az egész nem jöhetne létre az önzetlen partnerek, támogatók, szakmai tanácsadók, illetve a szervező csapatban dolgozó kollegák nélkül: Sipos István, Lukács Orsolya, Fülöp Attila, Szabó Zoltán. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mindannyiuknak” – összegzett Jakab Áron Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?