Új ideiglenes igazgatója van a székelyudvarhelyi kórháznak

Mivel „a teljesítmény nem találkozott az elvárásokkal”, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere pénteken visszahívta tisztségéből dr. Borka-Balás Attilát, az udvarhelyi kórház kinevezett igazgatóját. Három nappal később a városvezető jelezte: új ideiglenes menedzsert nevezett ki az intézmény élére.

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város polgármestere visszavonta a Székelyudvarhelyi Városi Kórház ideiglenesen kinevezett főigazgatójának kinevezését – adta hírül pénteken, a saját honlapján a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal.

A közleményben megemlítik, hogy dr. Borka-Balás Attila 2020 decemberében vállalta el a székelyudvarhelyi kórház vezetését, azt követően, hogy az udvarhelyi városvezetés több szakembert is felkért az intézmény irányítására, ám a felkérést csak a marosvásárhelyi szakember vállalta el. Ezért a vállalásáért és hozzáállásáért a közleményben köszönetet mondanak Borka-Balásnak, mint írják, az azóta eltelt időszakban a kórház több nehéz időszakon ment át, amelyek menedzselésében a főigazgatónak is szerepe volt.

„Időközönként azonban az intézményvezetésben, a menedzseri feladatok ellátásában nem találkozott a teljesítmény az elvárásokkal” – írják a közleményben megjegyezve, hogy a felek közös megegyezését követően Gálfi Árpád polgármester visszahívta tisztségéből az ideiglenes menedzsert.

Hétfőn újabb közlemény jelent meg az udvarhelyi városháza honlapján, mely szerint a munkakör betöltésére kiírandó versenyvizsga lejártáig, Gálfi Árpád új ideiglenes menedzsert nevezett ki. „Az intézmény zavartalan működésének érdekében a következő időszakban a jelenlegi adminisztratív igazgató, Ladányi Kinga-Éva látja el átmenetileg a főigazgatói teendőket” – írják az udvarhely.ro-n. Megjegyzik, hogy ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal versenyvizsgát ír ki a Székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatói állásának betöltésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?