Elégedetlen a POL, de még bízik a székelyudvarhelyi városvezetésben

Nem elégedett a székelyudvarhelyi városvezetés féléves teljesítményével a városi tanács POL-frakciója, az általuk megfogalmazott feladatok teljesítésében gyenge 6-ossal osztályozták a városháza munkáját. Bár fél éve szóba hozták, hogy ez esetben akár a bizalmat is megvonhatják a polgármestertől, most úgy döntöttek, hogy a következő fél évre megelőlegezik a bizalmat az udvarhelyi városvezetésnek.

A Szabad Emberek Pártja (POL) székelyudvarhelyi frakciója tavaly szeptemberben indította el a város fejlesztési projektjeinek nyomon követését. Mint mondják, a féléves gyakorisággal tervezett helyzetelemzések célja, hogy könnyen értelmezhető formában hozzák nyilvánosságra a projektek státuszát és haladási ütemét.

„Ugyanakkor meghatározzuk a következő hat hónapra az általunk prioritásként kezelendő projektek listáját, illetve azok elvárt haladási ütemét” – közölte Godra Zsolt frakcióvezető. Elmondta, hogy a szeptemberben közzétett feladatlista az akkor ismert finanszírozási forrásokkal rendelkező projekteket tartalmazta: az előző uniós finanszírozási ciklusban megpályázott és leszerződött, valamint a város saját költségvetésébe betervezett projekteket, amelyek kivitelezését prioritásként kezelik.

Gálfi Árpád polgármester | Fotók: POL/Facebook

Tavaly szeptemberben a POL-frakció úgy látta, hogy az elvárások nem teljesíthetetlenek, és amennyiben ezek nem valósulnak meg legalább 90 százalékos arányban, megvonhatják a bizalmat a polgármestertől.

A nyomon követés első fél éve március elején járt le, a Maszol érdeklődésére pedig Godra Zsolt közölte a folyamatban lévő beruházások helyzetelemzését. A táblázatba foglalt részletes feladatlistán zöld színnel jelölték a kitűzött feladat elvégzését (13 esetben), narancsszínnel jelezték, hogy a feladat kivitelezése még folyamatban van (10 esetben), illetve ott, ahol nem történt előrelépés, a feladatot (14 esetben) piros színben tüntették fel.

Uniós pályázatok: tízből kettő

A tíz uniós pályázatból az udvarhelyi városvezetés mindössze két esetében tudott eleget tenni a többségi frakció elvárásainak: a tömbházszigeteléseknél megkötötték a kivitelezési szerződéseket és a munka is elkezdődött, illetve elindították a közbeszerzést az idősek nappali foglalkoztató központjának berendezési tárgyaira.

Két másik uniós projektnél (a II. Rákóczi Ferenc utca mobilitási projektje, illetve a csillagvizsgáló és környékének területrendezési terve), ha nem is az elvárt ütemben haladtak, de legalább sikerült előrelépniük, késéssel ugyan, de a feladat megvalósítása folyamatban van.

A többi hat projektnél azonban csak minimális előrelépés történt, vagy nem volt semmilyen haladás. Ezek a Bányai János Szakközépiskola felújítása, a Székelytámadt vár rehabilitációja, a Tompa László Általános Iskola és környékének rehabilitációja és a minifoci pálya felújítása, a város másik mobilitási projektje, a Bethlen Gábor Általános Iskola tornatermének felújítása és a kézműves, termelői inkubátorház létrehozása.

Saját beruházások: tízből három

A város saját beruházásainál az önrkormányzatnak a tízből csak három esetében sikerült az elvárásoknak eleget tennie: a Csereháti és a kórház mögötti ANL-tömbházak körüli területrendezés közbeszerzése folyamatban van, a város két strandfelújításának hosszas folyamatában is sikerült tartaniuk az ütemtervet. Négy másik projekt esetében volt előrelépés, de késében vannak: az Ugron Gábor utca korszerűsítéséhez engedélymódosítás szükséges, a Budvár negyedi és a Csereháton építendő napközi körüli területrendezést nem véglegesítették, a városi kutyamenhelyet pedig átadták, de még nem sikerült üzembe helyezniük.

Pirossal szerepel a POL-frakció értékelésében, vagyis nem történt jelentős előrelépés a majdani városi uszoda, a városi stadion felújítása, illetve az ideiglenes és a végleges helikopter-leszállók projektjeiben.

A többségi frakciónak voltak még elvárásai a polgármesteri kabinet funkciójának tisztázásával, illetve a városi kórház vezetőtanácsi listájának véglegesítésével kapcsolatosan, de ezeket sikerült megoldaniuk.

Gyenge hatos hetesre javítva

„Ha kizárólag a szeptemberben ismert uniós és saját költségvetésű projektek helyzetét vetjük össze az elvárásokkal, akkor a hivatal féléves teljesítményét egy gyenge hatossal minősítenénk” – fogalmazott Godra Zsolt.

A POL-frakció azonban figyelembe vette a szeptember után megjelent pályázati lehetőségeket is, illetve olyan fejlesztéseket, projekteket, amelyek nem szerepeltek az elváráslistában, de amelyekben a városháza előrelépést tudott felmutatni. „Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor egy hetesesre javítható az osztályzat” – egészítette ki a frakcióvezető. Megjegyezte továbbá, hogy az idei évvel kezdődően jelentős külső finanszírozási források lesznek elérhetők az önkormányzatok számára, ennek fényében kiegészítették a monitorizált projektek, feladatok listáját. A részletes helyzetelemzést és a frissített prioritáslistát IDE kattintva lehet elolvasni.

Jobbra Gálfi Árpád polgármester, Albert Sándor városmenedzser és Pálfi Kinga alpolgármester

Godra Zsolt kiemelte, hogy összességében nem elégedettek az udvarhelyi városháza féléves teljesítményével, a hátráltató okokat a hivatal betöltetlen középvezetői pozícióiban látják. Ugyanakkor remélik, hogy ezeket a gondokat hamarosan sikerül orvosolniuk.

„A magunk részéről a következő fél évre megelőlegezzük a bizalmat az új és visszatérő kollégákkal kiegészülő városvezetésnek, bízva abban, hogy fél év múlva végre jelentős előrelépésekről számolhatunk be a mellékelt feladatlistának megfelelően” – összegzett a POL frakcióvezetője, Godra Zsolt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?