További hullámokat ver a botrányos feldolgozóipari állami támogatási program

Sikeres nagyvállalatokat diszkriminált a Gazdasági Minisztérium vegetáló törpe cégek ellenében.

97 cég pályázott tavaly állami támogatásra a feldolgozóipar fejlesztését ösztönözni hivatott, a 959/2022-es sürgősségi kormányrendelet alapján kiírt program keretében. A cégek összesen 600 millió eurót igényeltek a kormánytól, a tervezett beruházások összértéke pedig 1 milliárd euró körül van, írja a Ziarul Financiar (ZF).Fotó: AdobeStock

A Gazdasági Minisztérium csak 8 pályázatot fogadott el, a 89 beruházás tehát nem számíthat állami támogatásra, melynek hiányában lehet, hogy jó részük nem is valósul meg. „Állami támogatás nélkül nem megyünk tovább” – nyilatkozta a ZF-nek több hoppon marad cég képviselője.  

A program 2022-es és 2023-as költségvetése 300 millió euró, amiből 150 millió jut a tavalyi évre. A kiírás értelmében 26-45 millió eurós támogatásra lehetett pályázni „életképes beruházásokra”.

A programmal a legnagyobb baj mégsem az, hogy elégtelen a keretösszeg, hanem, hogy erősen vitatható szempontok alapján és kétes eredménnyel választották ki a finanszírozandó beruházásokat. A nyolc győztes pályázatot benyújtó vállalkozásnak összesen 15 alkalmazottja volt tavaly, kettőnek pedig egy sem. „Vajon a miniszter úr befektetné a pénzét olyan vállalatokba, melyeknek az árbevétele 5 ezer lej?” – teszi fel a kérdést Tudor Georgescu, a Promateris vezérigazgatója.

A 2021-ben 131 főt foglalkoztató, s 166 millió lej árbevétel mellett 16,5 millió lej nyereséget termelő részvénytársaság szintén a pályázók között volt, s maximális pontszámot ért el, mégsem kapja meg az állami támogatást. Ugyancsak sikertelenül pályázott az egyik legnagyobb romániai vegyipari vállalat, a Chimcomplex, a zilahi Tenaris és a galaci kohászati kombinát, a Liberty. A nyertesek között van ellenben olyan minivállalkozás, mely 541 lej profitot termelt 2021-ben 5100 lej árbevételből.

„Két lehetőség van: érvénytelenítik és újra kiírják a pályázatot, korrekt feltételekkel, vagy finanszíroznak minden céget, mely megkapta a 100 pontot. Van pénz, tévesen mutatják be úgy, mintha nem lenne” – nyilatkozta Florin Staicu, a szintén maximális pontszámot elérő, de támogatásban nem részesülő Chimcomplex igazgatója.

A Romániai Üzletemberek Egyesülete (AOAR) is roppant kritikus hangvételű állásfoglalást tett közzé a program lebonyolítását illetően. Valószínűleg erre reagálva, Florin Spătaru tárcavezető bejelentette, hogy 2024-től a program éves keretösszegét 500 millió euróra emelik.

Kapcsolódók

Kimaradt?