Retteghet Hága: román kormánypárti politikus üzent hadat a holland cégeknek

Hallott már valaki Pavel Popescuról? Pedig állítólag neki köszönhető, hogy kizárták a kínai cégeket a romániai 5G hálózat kiépítéséből.

Nagyon rájár a rúd újabban a holland vállalatokra. Mintha nem lett volna elég, hogy Sorbán Levente, a Bihar megyei Alsólugas polgármestere a Romániában jelen levő holland cégek bojkottálására szólított fel, most egy újabb politikus, a Pavel Popescu parlamenti képvizelő üzent hadat a németalföldi gazdaságnak. Ez utóbbi az osztrákok ellen csörteti a kardot, ugyanis időközben kiderült, hogy Bécs sem támogatja Románia schengeni csatlakozását.Pavel Popescu nagy munkában | Fotó: Facebook/Pavel Popescu

„Ha – isten őrizz - Románia az év végéig nem lép be Schengenbe, megmondom, hogy mit fogok tenni én, egyszerű honatyaként: a mandátumom utolsó két évét a Romániában jelen levő holland és osztrák (alapvetően orosz) cégeket és érdekeket közvetlenül érintő törvénykezésnek és politikai tevékenységnek fogom szentelni” – írta a PNL-s politikus egy Facebook-bejegyzésben.

Popescu siet lehűteni azokat, akik esetleg röhögőgörcsöt kaptak a fenyegetést olvasva, emlékeztetve őket, hogy elintézett ő már komolyabb ellenfeleket is. „Megtette ezt már 2019-ben is, amikor a Reutersen keresztül bejelentettem (s a PNL nem is volt kormányon), hogy le fogom állítani a romániai kínai beruházásokat a stratégiai ágazatokban. Tartottam a szavamat” – olvasható a bejegyzésben.

Popescu ezzel azt a téveszmét akarta eloszlatni, hogy Románia az amerikai kormány nem is titkolt nyomására tiltotta volna el a kínai vállalatokat az 5G hálózat hazai fejlesztésétől. A bejegyzés fényében egyértelmű: a Cîțu-kormány és a bukaresti parlament Popescu ténykedésének hatására tett keresztbe tavaly a Huaweinek. Annak, hogy a kínaiak kitiltásáról már 2019 augusztusában megállapodott Donald Trump és Klaus Iohannis, úgy tűnik, hogy Popescu agyában csak jelképes jelentősége van.

A kormánypártok berkeiből egyelőre egyetlen fajsúlyos politikus sem vállalt közösséget az országos szinten teljesen ismeretlen Popescuval, azonban a Temes megyei liberális az ügyben maga mellett tudhat egy korábbi miniszterelnököt. Adrian Popescu még október folyamán bejelentette, hogy amíg Hollandia akadályozza Románia schengeni csatlakozását, nem fogja átlépni a Mega Image áruházlánc és az ING bank küszöbét. A két vállalat ezidáig nem adott ki információt arról, hogyan hat az üzletmenetre a korrupcióért elítélt egykori PSD-s politikus által meghirdetett bojkott.

Klaus Iohannis egyértelműen nem fúj egy követ Popescuval, hiszen hétfőn találkozott az osztrák tulajdonban levő OMV képviselőivel, arról győzködve őket, döntsenek mielőbb a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermeléséről. Egyébként Romániában Hollandia az első számú, Ausztria pedig a harmadik legnagyobb befektető, ebből a két országból származik a külföldi tőke 34 százaléka.

Kapcsolódók

Kimaradt?