A holland cégek bojkottálására szólít fel egy RMDSZ-es polgármester

Sorbán Levente szerint így kellene tiltakoznunk amiatt, hogy a hágai kormány szabotálja Románia schengeni csatlakozását.

A Romániában működő, holland tulajdonban levő cégek bojkottálására szólított fel Sorbán Levente, Alsólugos polgármestere. „Azt javaslom, hogy kezdeményezzünk közösen bojkott-akciót minden romániai tevékenységet folytató holland cég ellen. Ne fogyasszuk termékeiket!” – olvasható a községi elöljáró Facebook-bejegyzésében.

A harmadik mandátumát töltő politikus nevesíti is azon vállalatokat, melyek ellen irányulnia kellene az akciónak. „A Heineken (termékei: Ciuc, Silva, Golden Brau, Neumarkt, Bucegi, Gosser, Schlossgold, Gambrinus, Hargita és Haţegana), Phillips, ING, Mega Image, AkzoNobel csak néhány példa azokra a cégekre, amelyek Hollandiából származnak, és évente több milliárd eurót visznek ki Romániából. Ennek az igazságtalanságnak nem lehetünk a végtelenségig tanúi. Mi csak fogyasztók vagyunk számukra. Az Európai Unió összes többi tagállamának meg kell értenie, hogy ez az igazságtalanság nem folytatódhat” – írja Sorbán.

A polgármestert azonban nem a holland cégek feltételezett tisztességtelen gazdasági gyakorlata zavarja, hanem az, hogy az, hogy a hágai kormány továbbra is ellenzi Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

„Hollandia szisztematikusan megtagadja csatlakozásunkat a schengeni övezethez, anélkül, hogy erre egyértelmű okot adna. Az egyetlen magyarázat továbbra is az, hogy félnek, hogy a konstancai kikötő fontosabb lesz, mint a rotterdami kikötő, ami Hollandia felsőbbrendűségét fenyegeti a tengeri importban...” – indokolja meg Sorbán Levente a bojkottra való felhívást.

A bejegyzésre érkezett reakciókra adott válaszából kiderül, hogy a Bihar megyei községi elöljáró részben jogosnak tartja a romániai korrupcióra és jogállamisági problémákra vonatkozó holland kifogásokat, ugyanakkor úgy véli, az ország teljesíti a schengeni csatlakozás technikai feltételeit. A bejegyzéshez hozzászólt a közismert marosvásárhelyi polgárjogi aktivista, Smaranda Enache is.

„Ha országos szintre nőne”

Sorbán Levente magánemberként fogalmazta meg a felhívást, az nem tükrözi az RMDSZ hivatalos álláspontját, ugyanakkor reméli, hogy lesz visszhangja és eredménye, feltéve, „ha országos szintre tudna nőni”. Emlékeztet rá, hogy a Heineken elleni bojkott is sikeres volt, amikor a holland multi a Csíki Sör gyártójával pereskedett. Ez utóbbi, a Lixid Project egyébként felerészt szintén holland tulajdonban van, amiről a másik tulajdonos, Lénárd András következetesen és mélyen hallgat.

Hogy súlyt adjon a szavainak, a polgármester azt állítja, rövidesen bankot cserél, mostanáig ugyanis, több családtagjával és rokonával egyetemben az ING ügyfele volt.

Elmondása szerint magánbeszélgetések keretében több önkormányzati vezető és közéleti szereplő egyetértéséről biztosította, a nyilvánosság előtt azonban egyelőre egyik sem vállalta a véleményét. „Valószínűleg attól félnek, hogy megüthetik a bokájukat. Szép dolog ez a szólásszabadság, de néha csak elméletben létezik. Én is megütöttem már többször a bokámat, de azért csak elmondom a véleményemet” – nyilatkozta a Maszolnak Sorbán Levente, hozzátéve, hogy amikor a községben szóba hozta a bojkottot, mindenki egyetértett vele.

Azt, hogy Hollandia a rotterdami kikötő forgalmát Konstancától féltve tesz keresztbe Románia schengeni csatlakozásának, nem Sorbán Levente találta ki. Ez egy közszájon forgó teória a közösségi médiában, aminek egyetlen gyenge pontja van: a rotterdami kikötő éves forgalma 14,8 millió TEU, míg a konstancaié 632 ezer TEU volt tavaly, előbbinek 4,2 százaléka. nagyon fontos különbség még, hogy a rotterdami kikötőt ultramodern vasúti és közúti hálózat köti össze a nyugat-európai államokkal, míg a romániai szállítási infrastruktúráról a legnagyobb jóindulattal sem mondható el.

Kapcsolódók

Kimaradt?