Rekordértékű jövedelmet hozott tavaly a Szuezi-csatorna

Közel 13 százalékkal több hajó kelt át a csatornán 2021-ben, mint egy évvel korábban.

Rekordértékű bevételei voltak tavaly a Szuezi-csatorna Hatóságnak (SCA), jelentette be annak elnöke, Oszama Rabie tengernagy. Az SCA számlájára 6,3 milliárd dollár folyt be, 12,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 5,6 milliárdnál. Ez már csak azért is kitűnő eredmény, mivel márciusban a japán tulajdonban levő Ever Given nevű hajú megfeneklése ideiglenesen erősen hátráltatta a forgalmat, további nyomást helyezve az egyébként is akadozó globális ellátási láncokra.Még az Ever Given balesete sem ártott az üzletnek/Fotó: Agerpres

2021-ben 20 649 hajó haladt át a csatornán, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2020-ban 18 830 vízi jármű vette igénybe a Szuezi-csatornát. Idén várhatóan ismét rekordot fognak dönteni a SCA bevételei, mivel februártól 6 százalékkal emelte a tranzitdíjat.

A Szuezi-csatorna a világ egyik legforgalmasabb vízi útvonala. A 163 km hosszú, a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatornán  át zajlik a világ áruforgalmának 12 százaléka, a globális tengeri áruszállításnak pedig 30 százaléka.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?