A lakásfelújítás és a barkácsolás éve volt 2020

Óriási profitot zsebeltek be tavaly a hazai barkácsáruházak.

Legalább 1 milliárd lejjel többet költöttünk tavaly építőanyagokra, lakberendezési cikkekre és barkácsolási termékekre mint egy évvel korábban. Ez egyértelműen a járványnak, illetve az azzal kapcsolatos korlátozásoknak volt a következménye, a jelenség haszonélvezői pedig a barkácsáruházak voltak.

A piacvezető cégnél,a Dedemannál 800 millió lejjel nőtt a bevétel 2020-ban, 8,2 milliárd lejről 9 milliárdra. A második legnagyobb piaci szereplő, a brit tulajdonban levő Leroy Merlin sem panaszkodhatott: 2019-ben 1,9 milliárd lej volt a forgalom, tavaly azonban már 2,16 milliárd. A német Hornbachnál 874 millió lejről 1,07 milliárdra nőtt az árbevétel.

A profit tekintetében még jobbak voltak az eredmények. A harmadik legnagyobb ágazati szereplő, az Arabesque nyeresége több mint duplájára hízott tavaly, 34,4 millió lejről 73,2 millióra. A Hornbach menedzsereinek is volt okuk az örömre, a 2019-es 29,5 milliós nyereség után tavaly 47.3 milliós plusszal zárták az évet, ami 60,3 százalékos növekedésnek felel meg.

A tíz legnagyobb barkács- és építőanyag áruházlánc közül még háromnak – Damila, Artsani, Max – a profitja növekedett 90 százalékot meghaladó arányban. Abszolút értékben a Dedeman termelte a legtöbb nyereséget, 1,45 milliárd lejt, ami 13,4 százalékkal volt jobb, az egy évvel korábbi eredménynél.

A kedvező piaci folyamatokat tükrözi az is, tavaly hét új barkácsáruház nyílt, közülük kettő Erdélyben, Nagyváradon és Lugoson. A legaktívabb a Dedeman volt, melynek négy egységgel bővült az áruházlánca, míg a Hornbach, a Leroy Merlin és a BricoDepot egy-egy áruházat nyitott.

A barkácsáruházak együttes forgalma megközelíti az évi 4 milliárd eurót. Ez azon kiskereskedelmi ágazatok egyike, ahol a hazai cégek méltó versenytársai a multiknak, a piacvezető Dedeman ugyanis bákói, az Arabesque pedig galaci.

(Nyitókép: Facebook/Hornbach)

Kapcsolódók

Kimaradt?