NASA: a szuperhold is segített a Szuezi csatorna felszabadításában

„Égi szerencse” is kellett ahhoz, hogy a Szuezi csatornát közel egy hétig elzáró Ever Given teherhajót  el lehessen mozdítani: a vasárnapi szuperhold mintegy 46 centiméterrel magasabb vízállást okozott, ami segített a keresztbe fordult jármű egyenesbe állításában, hívja fel a figyelmet a NASA állítására a CNN.

Évente 12-13 alkalommal van telihold, ezek közül 6-8 hozható kapcsolatba olyan mértékű dagállyal, amely segíthette a teherhajó megmozdítását, ugyanis a Hold ilyenkor van a legközelebb a Földhöz, magyarázta a CNN meteorológusa, Judson Jones, aki szerint nem ritka, hogy ilyenkor a vízállás egy lábbal (30,48 cm) is magasabb mint más dagályok alkalmával.

Ez történt a március végi szuperhold idején is, amely a tavasz első szuperholdja volt, és 2021-ben az előrejelzések szerint a negyedik legfényesebb telihold lesz. A márciusi teliholdat egyébként „féregholdnak" is nevezik, ugyanis a melegedő idő hatására a földben felpezsdül az élet, megjelennek a rovarok, férgek. A látványos égi jelenségről a Maszol olvasói is készítettek felvételeket, ezekből itt közöltünk válogatást.

A forgalom hétfő este állt helyre a Szuezi csatornán, miután az üledék eltávolításával sikerült kimozdítani a keresztbe fordult és zátonyra futott Ever Given teherhajót, és ezzel felszabadítani a több száz szállítmányt érintő tengeri dugót, amely napi többmilliárd dolláros kárt okozott.

(Címlapfotó: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?