Napi többmilliárd dolláros kárt okoz a Szuezi-csatorna bedugulása

Az áruforgalom fennakadása miatt kávéhiány állhat elő, illetve nőhet a WC-papír ára.

Óránként 400 millió dollár kárt okozott a világgazdaságnak az, hogy napok óta szünetel az áruforgalom a Szuezi-csatornán. A világ legforgalmasabb vízi útvonala azt követően dugult be, hogy múlt kedden, a csatorna egy szűk szakaszán keresztbe fordult és megfeneklett egy 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás  teherhajó. Az Ever Givent hétfőn reggel sikerült elmozdítani, ám szakemberek szerint még eltarthat, amíg teljesen helyreáll a hajóforgalom.

A Bloomberg amerikai gazdasági magazin becslései szerint a forgalom fennakadása a csatornában súlyos fennakadásokat okozhat a kávé és a WC-papír piacán, de sok más terméket illetően is éreztetni fogja a hatását. „Mindenre kihatással lesz, ami a boltokban kapható” – nyilatkozta Lars Jensen, tengeri kereskedelmi szakértő.

A csatornánál megrekedt teherhajók között több olyan van, amely kávét szállít, készterméket, illetve Vietnámból érkező nyers kávét. Ez utóbbi szállítmány Európa felé tart. A világ legnagyobb cellulóz gyártója, a brazil Suzano arra figyelmeztet, hogy a szállítás leállása a Szuezi-csatornán keresztül hozzájárulhat a WC-papír árának az emelkedéséhez. A járvány miatt már eddig is zavarok voltak a nyersanyag ellátásban és a tengeri szállításban, amire a csatornában történtek rátettek még egy lapáttal.

A fontos kereskedelmi útvonalon bekövetkezett baleset miatt jelentős kár érhet hazai exportőröket is. A fennakadás miatt útjának a megszakítására kényszerült 10, Romániából indult hajó is, melyek élőállatokat szállítanak közel-keleti országokba.

A csatornaforgalomban bekövetkezett fennakadás miatt múlt héten, egyetlen nap alatt közel 6 százalékkal emelkedett a nyersolaj ára. Az útvonal nagyon fontos a kőolaj kereskedelem számára, rajta haladnak a tankhajók az Arab (Perzsa)-öbölbeli országok és az európai kikötők között.

A Szuezi-csatornán halad keresztül a világ áruforgalmának 12 százaléka. A Földközi-tenger és a Vörös-tenger között húzódó csatorna az Európa és Ázsia közötti fő kereskedelmi útvonal.   

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?