Hatalmasat esett a zöldigazolvánnyal látogatható áruházak forgalma

Van olyan áruházlánc, melynek 45 százalékkal csökkentek az eladásai.

Az általános fogyasztási javakat áruló hipermarketektől és szupermarketektől eltérően, hacsak azok nem bevásárlóközpontban működnek, a barkácsolási-, lakberendezési- és építőipari termékeket, valamint a kozmetikumokat, illetve sportszereket forgalmazó áruházakba kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni, legalábbis elméletileg. A járványügyi szempontból mindenképp indokolt intézkedés övön aluli ütés a kiskereskedők számára.

„Mióta hatályba léptek az új szabályok, az áruházainkban a forgalom kb. 45 százalékkal csökkent. Ennek következtében kénytelenek voltunk visszamondani a rendeléseink egy részét a beszállítóink felé, melyek 85 százalékban hazai cégek. Ha ez a helyzet elhúzódik, akkor az ágazatra gyakorolt hatása megsemmisítő lesz, s egyenlő módon fogja érinteni a kereskedőket, a gyártókat, az állami tisztviselőket, az egész versenyszférát, a beoltottakat és az oltatlanokat” – nyilatkozta Dragoș Pavăl, a legnagyobb barkácsáruház lánc, a Dedeman társtulajdonosa.

Dragoș Pavăl hangsúlyozta, az üzleti világnak is ki kell vennie a részét a társadalmi felelősségvállalásból, ugyanakkor egyetlen vállalkozó sincs, aki szereti, hogy válogatni kénytelen a potenciális ügyfelei között.

„A belépés nálunk is zöldigazolvánnyal történik, amit, sajnos, nagyon megszenved az eladás” – nyilatkozta a Max márkanévvel 11 barkácsáruházat üzemeltető cég tulajdonosa, Cătălin Dumitru, konkrét adatot azonban nem mondott.

A Leroy Merlin barkácsáruházak forgalma szintén megcsappant, amit részben kompenzál az online eladások növekedése. „Az internetes  rendelések száma öt nap alatt négyszeresére nőtt. Találunk megoldást azon klienseink számára is, akik nincsenek beoltva” – mondja FredericLamy, a Leroy Merlin romániai vezérigazgatója.

A kereskedők jelentős hányada azt a  túlélési stratégiát választotta, hogy nem tartja be a járványügyi korlátozásokat. A nagyváradi Oradea Mallban pár napig a bejáratnál ellenőrizték a védettségi igazolványt, most már azonban bárki betérhet. Nem kérik az igazolást, legalábbis nem állandó jelleggel, a Kaufland, az Auchan és a Remarkt által működtetett váradi bevásárlóközpontokban sem.

(Nyitókép: Facebook/Dedeman)

Kapcsolódók

Kimaradt?