Övön aluli ütést jelentenek a vendéglátósóknak a járványügyi szigorítások

Egyesek tiltakozásra készülnek, mások inkább nem tartják be a korlátozásokat.

Nehezen vészelte át a vendéglátóipar az elmúlt másfél évet, az új korlátozások pedig pluszköltségeket rónak a cégekre, mivel alkalmazniuk kell egy embert, aki a bejáratnál ellenőrzi az érkezők védettségi igazolványát, mondja Mostis Gergő, aki egy, főleg a magyar fiatalok körében népszerű lokált működtet Kolozsvár központjában. Ennél is súlyosabb, hogy a magas fertőzöttségű településeken érvényes járványügyi intézkedések - a maximum 50 százalékos kihasználtság és a 22 órai záróra - nagyban csökkentik a bevételeket.

Ez főként hétvégén jelent komoly érvágást, mivel normális működés mellett a pénteki és szombati forgalom adja a heti bevétel felét. ,,Nincs ebben semmi dramatizálás: a tél beköszöntével a problémáinkat tovább fogják nehezíteni az egyre emelkedő energia-árak, és rezsiköltségek, plusz a bérleti díj, amit ugyanúgy, minden hónapban, minden körülménytől függetlenül fizetnünk kell” – mondja a vállalkozó.

Egyes vendéglátóipari egységek úgy próbálnak megbirkózni a helyzettel, hogy nem tartják be a járványügyi szabályokat. Mióta Nagyváradon is csak védettségi igazolással lehet belépni az éttermekbe, sörözőkbe és kávézókba, két alkalommal tapasztaltuk, hogy a központ egyik népszerű vendéglőjében bárkit kiszolgálnak. Időközben egy, a védettségi igazolvány kötelező felmutatásáról szóló hirdetményt is kiragasztottak, ám a dokumentumot ma, október 14-én sem kérték a belépőktől.

Hasonló tapasztalatról számolt be P., aki egy Biharpüspökiben levő kocsmába ugrott be egy italra. P. oltatlan, s nem is volt koronavírusos, ám ezt senki sem firtatta, az a három rendőr sem, aki szintén ott múlatta az időt.

A fast-food kivétel?

A nagyváradi Körös áruház földszintjén működő McDonald’s sem kéri számon a betérőkön a védettségi igazolást, ellenben egy munkatárs minden vendégnek megméri a testhőmérsékletét, amire semmi sem kötelezi a vendéglátósokat, s nem is válthatja ki a Covid-igazolványt. Ugyanez a gyakorlat Kolozsváron, a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca sarkán található KFC-ben. Az egyik nagymúltú kolozsvári romkocsmában sem kértek védettségi igazolást a kliensektől a múlt hétvégén, s olyan, az Óvárban működő éttermet is találtunk, ahol szintén fittyet hánynak a járványügyi szabályokra.

Azóta, hogy Covid-igazolvánnyal rendelkező személyeket szolgálhatnak csak ki, a rendelkezést betartó váradi lokálok forgalma szemmel láthatóan csökkent. Erre reagálva, a várban levő egyik étterem felfüggesztette a működését, egy elegáns, Körös-parti bár pedig csak heti öt napon működik, hétfőn és kedden zárva tart.Megcsappant az éttermek forgalma a korlátozások miatt / Fotó: MTI

A prefektushoz fordulnak

A vállalkozók egy részénél betelt a pohár, cselekvésre szánták el magukat. A kolozsvári magyar vendéglátósok egy közös beadványt készülnek eljuttatni a prefektushoz, amelyben egy hivatalos és logikus indoklást várnak a bevezetett korlátozásokkal kapcsolatosan. Többek között arra várnak választ, hogy ha csak a védőoltással rendelkezőket engedhetnek be, miért kell este 10-kor bezárniuk? Azt is kifogásolják, hogy a korlátozások bevezetését megelőzően Kolozsváron egy többtízezres, városszintű rendezvény zajlott, az Untold fesztivál, melynek területén a vendéglátói egységek hajnali 5-ig tarthattak nyitva, míg minden más vendéglátóhelynek éjjel 2-kor zárnia kellett. „Mi ez, ha nem kettős mérce? Ez egy hatalmas diszkrimináció, amely valószínűleg átlépte a törvényesség határait” – mondja Mostis Gergő.

A vendéglátóipari vállalkozó azt sem tartja kizártnak, hogy a vendéglátósok vendégeikkel együtt utcára vonulnak panaszaikkal. ,,Nem vagyunk hajlandóak másfél év után is szó nélkül tűrni, hogy végtelen szolidaritást várnak részünkről akkor, amikor van megoldás. Éljen mindenki az oltás lehetőségével, és aki megtette ezt a felelős lépést, azt ne korlátozzák tovább szabad életvitelében és mozgásában. Nem fogunk szó nélkül csődbe menni és bezárni vállalkozásainkat, közösségi tereinket egy elhibázott oltási kampány miatt” – nyilatkozta Mostis a Maszolnak.

(Nyitókép: Pengő Zoltán)

Kapcsolódók

Kimaradt?