Csődhullám körvonalazódik a vendéglátóiparban az újabb korlátozások miatt

A szakmai érdekvédelmi szervezet szerint az iskolák sokkal inkább felelősek a járvány terjedéséért, mint a lokálok, nem indokolt megtiltani a beltéri fogyasztást.

Kiverte a biztosítékot az ágazatban a hatóságok döntése, amelynek értelmében szeptember 7-től minimum két hétig nem szolgálhatnak ki beltérben vendégeket a bukaresti éttermek, bárok, sörözők és kávézók. A fővárosi járványügyi operatív törzs amiatt döntött a korlátozás bevezetése mellett, mivel az elmúlt két hétben Bukarest lakosságának 1,86 ezrelékénél mutattak ki koronavírus fertőzést. A rendelkezés körülbelül 7 ezer vendéglátóipari egységet érint.

„Ez egy több szempontból megkérdőjelezhető döntés, melynek súlyos következményei lesznek a vendéglátóiparra nézve. A vállalkozások egy része meg fog szűnni. A negatív hatás nagyobbik része az üzenetből fakad, nem is annyira a konkrét bezárásból, bár ebben az évszakban a belterek bezárása egyet jelent a teljes bezárással. Ez egy felelőtlen döntés” – szögezte le Dragoș Petrescu, az egyik legnagyobb hazai vendéglátóipari cég, a City Grill csoport tulajdonosa, aki egyben a Hora szakmai érdekvédelmi szervezet elnöke.

Petrescu véleménye szerint a vendéglátóiparban sokkal inkább betartják a járványügyi rendelkezéseket, mint bármelyik iskolában, amit az bizonyít, hogy egyetlen lokálban sem alakult ki fertőzési góc. A fertőzések számának megugrása az oktatás megkezdésének és a helyhatósági választásoknak, nem pedig a beltéri kiszolgálásnak a következménye, állítja az üzletember.

A Hora napokon belül javaslattervezetet fog a kormányfő és az államelnök elé terjeszteni. „Ha a kormány meghatározatlan időre bezáratja az éttermeket, akkor ezt időben meghozott intézkedésekkel kell ellensúlyoznia, melyek nem csupán az alkalmazottakat segítik, hanem a cégeket is” – mondta Dragoș Petrescu, hozzátéve, hogy a kormány által beígért, kis- és középvállalkozásoknak szánt 1 milliárd eurós támogatásról három hónapja beszélnek, de még semmiféle konkrétum nem történt.

Megkongatta a vészharangokat szerdán Călin Ile, a román szállodaipari vállalkozók szövetségének (HoReCa) elnöke is. Közlése szerint az eddig becsült 40 százalék helyett a munkavállalók akár 50 százalék át fogják elbocsátani év végéig a vendéglátóipari vállalkozók, azaz mintegy százezer embert. Hozzátette: a tavalyhoz képest, amikor ötmilliárd eurós bevételt regisztráltak, idén 60 sázalékot, azaz hárommilliárd eurót fognak veszíteni.

Erdély is sorra kerül?

Valószínűleg előbb-utóbb Kolozsváron és más erdélyi városokban is bekövetkezik az, ami Bukarestben, véli Jedlicska Róbert, a kincses városban működő Livada étterem tulajdonosa. „Ebben az esetben a vállalkozások többsége csődbe fog menni. A forgalom már most is legalább 50 százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor” – nyilatkozta a vállalkozó. Véleménye szerint az éttermek számára az egyedüli megoldást az jelentheti, ha átállnak a házhoz szállításra, azonban ezt nem tudják egyik napról a másikra megvalósítani, mert a helyben történő fogyasztásra vannak berendezkedve.

A bukaresti lokálok alkalmazottainak döntő többségét valószínűleg kényszerszabadságra küldik a munkáltatók, mely esetben az állam fizeti a bérük 75 százalékát. Hosszú távon ez nem kielégítő megoldás, mivel a vendéglátóipari alkalmazottak zömének papíron kicsi a fizetése, jövedelmük számottevő részét a borravaló teszi ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?