Nőtt a romániai cégek termelékenysége a járvány alatt

Másfél százalékkal több pénzt termelt egy átlagos alkalmazott 2020-ban, mint 2019-ben.

Összességében nem jött ki rosszul a hazai versenyszféra a koronavírus-járvány első évéből, derül ki a Cégnyilvántartó és az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.Sok cégnek nem ártott meg a koronavírus | Fotó: AdobeStock

A pénzügyi- és befektetési tanácsadással foglalkozó KPMG elemzése szerint 2020-ban a Romániában működő cégek teljes árbevétele 1 716 milliárd lejt tett ki. Ez csak 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, 1 764 milliárd lejes értéktől. A termelékenység ugyanakkor nőtt a járvány első évében. 2019-ben egy alkalmazott éves szinten átlagban 409 300 lejt termelt meg, egy évre rá azonban már 415 500 lejt.

A termelékenység annak köszönhetően nőtt 1,5 százalékkal, hogy bár az árbevétel 3 százalékkal visszaesett, az alkalmazottak száma még nagyobb mértékben, 4 százalékkal csökkent. A járvány kitörése előtti évben még 4,31 millió személy dolgozott a magánszektorban, 2020-ban azonban csak 4,13 millió.

Mindebből logikusan következik, hogy a versenyszféra összességében nyereségesebb lett. 2020-ban a romániai cégek 153 milliárd lej nyereséget termeltek, 3 százalékkal többet, mint 2019-ben, amikor a profit 148 milliárdot tett ki.

2020-ban a cégek száma is nőtt, 2 százalékkal, 788 678-ról 806 871-re.

A gazdaság nem egységes módon élte meg a válságot 2020-ban. Egyes ágazatok, mint például a vendéglátóipar, a turizmus vagy a divatipar nagyon megszenvedték, mások azonban (élelmiszert forgalmazó kiskereskedelmi vállalatok, webáruházak, építőipar, informatikai ágazat) lendületesen fejlődtek.

Kapcsolódók

Kimaradt?