Nemzetközi viszonylatban is jól teljesített a hazai borászat 2021-ben

A bortermelés harmadánál is többel haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget.

Jó év volt 2021 a hazai borászok számára a mennyiség és a minőség tekintetében egyaránt. „Románia azon kevés EU-tagország egyike, ahol nőtt a termelés. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) becslései szerint a bortermelés 37 százalékkal haladta meg a 2020-as szintet, ami a legnagyobb arányú növekedés az Európai Unióban” – nyilatkozta Mario Tomsic, a BASF Agricultural Solutions romániai leányvállalatának az igazgatója.Volt okuk a borászoknak az örömre | Fotó: Facebook/Vin la pahar

Az egyik legnagyobb növényvédő szer forgalmazónak számító BASF becslései szerint tavaly 530 millió liter bort állítottak elő az országban. Románia az ötödik legnagyobb bortermelő Európában, csak Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország és Portugália előzi meg, s globális viszonylatban is előkelőnek számító helyen áll, 13.

A kivitel tekintetében azonban Románia jelentéktelen tényező a világpiacon, az exportőrök rangsorában a 33. helyen szerénykedik. A worldstopexports.com portál adatai szerint 2020-ban a hazai pincészetek 35 millió euró értékben exportáltak, ami a világpiac 0,1 százalékának felelt meg. Hogy ez mennyire jelentéktelen összeg, azt jól érzékelteti, hogy a Romániánál sokkal kisebb Moldvai Köztársaság kivitele 135 millió eurót tett ki.

A világ legnagyobb exportőre Franciaország, mely 2020-ban kb. 10 milliárd euró értékben értékesített borokat külföldön. Az olasz bor export értéke 7,2, a spanyolé 3,1, az ausztrálé pedig 2,1 milliárd euró volt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?