Vince-díjas lett az ópálosi Balla Géza kadarka sziklabora

Magyarország legjobb borait, párlatait, bortermelőit, borbárjait és borkereskedőit jutalmazták a Vince Díj pénteki átadó ünnepségén, a Vince Gálán a budapesti Marriott Hotelben, ahol pénteken és szombaton a nagyközönség is megkóstolhatta, illetve megkóstolhatja az elismerésre jelölt tételeket.

A Vince Díj szeptember végén indult szavazásán az érdeklődők szakmai és közéleti nagykövetek által javasolt tételekből választhatták ki kedvenceiket 8 kategória 33 alkategóriájában, három-három tételből. A közönségszavazáson október végéig mintegy hétezren vettek részt – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Összegzésük szerint a szavazás eredményei jól mutatják, hogy a borfogyasztók fejében az ikonikus borvidékek összeforrtak bizonyos szőlőfajtákkal: furmintból és hárslevelűből például tokaji borok kapták a legtöbb voksot, míg a testesebb vörösborok kategóriáinak győztesei Villányból és Szekszárdról érkeztek.

A legkiválóbb borásznak járó életműdíjat idén Bock József nyerte, akinek családja 1850 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a Villányi borvidéken. A legjobb borászat díját a 18 éve alapított Pannonhalmi Főapátság pincészete kapta, amely négy kategóriában is szerepelt a jelöltek listáján, ezekből kettőt meg is nyert.

A fehérborok közül szőlőfajtája legjobbja lett az Etyeki Kúria Sauvignon blanc 2019, a Bussay Pince Kövecs Pinot Gris 2018 (Zalai Borvidék), Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia Hárslevelű 2018 (Tokaj-Hegyaljai borvidék), a Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2018 (Balatonfüred-Csopaki borvidék), a Cseri Pincészet VII. Septimus Pannonhalmi Rajnai rizling 2017, a Kovács Nimród Borászat Chardonnay Battonage 2016 (Egri borvidék), a Szepsy István Úrágya Furmint 2017 (Tokaj-Hegyaljai borvidék), a Frittmann Borászat Irsai Olivér 2020 (Kunsági borvidék), valamint a Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2020.

A fehér házasítások versenyét a Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2020-as Hemina cuvée-je, az egyéb fehérbor kategóriát pedig a somlói Tornai Pincészet 2019-es Top Selection Aranyhegy Juhfarkja nyerte.

Rozé kategóriában a szekszárdi Lajver Borbirtok 2020-as Premium Roséja kapta a legtöbb szavazatot.

A vörösborok közül szőlőfajtája legjobbja lett az Arad megyei Ménesi Borvidéken készült Balla Géza Sziklabor Kadarka 2017, a Takler Borbirtok Szenta-hegyi Kékfrankos 2016 (Szekszárdi Borvidék), a Vesztergombi Pince Szekszárdi Bodzás Cabernet sauvignon 2017, a Vylyan Szőlőbirtok Mandolás Cabernet Franc válogatás 2016 (Villányi borvidék), a Gere Attila Solus Merlot 2018 (Villányi borvidék), a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2020, valamint a Takler Borbirtok Syrah Prémium 2017.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei Vince díjat kadarka kategóriában a közönség és a Vince Klub tagjainak szavazatai...

Közzétette: Balla Géza Pincészet – 2021. november 6., szombat

A bikavérek közöl egri tételt, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet 2017-es Merengőjét választotta a közönség, a vörös cuvée-k között a Gere Attila Kopar 2017 nyert, az egyéb vörösbor legjobbja pedig a Heimann Pincészet Barbár 2017 házasítása (Szekszárdi borvidék) lett.

A tradicionális eljárással készült pezsgők közül a Kreinbacher Birtok Brut Classicot (Nagy-Somlói borvidék) választották a legtöbben, míg az egyéb buborékos kategóriában az Etyeki Kúria Pláne Frizzante Rosé kapta a legtöbb szavazatot.

Tokaji bor nyerte a természetes édes borok, valamint az aszú kategóriát is: a Balassa Pincészet Betsek Édes Szamorodni "Kvarc" 2017-es évjárata és Szepsy István 2013-as aszúja érdemelte ki a Vince Díjat.

A párlatok között az 1Csepp Pálinka Feketecseresznye-Málna pálinkája és a Seven Hills Tokaj ginje aratott kategóriagyőzelmet.

A legjobb borcímke díját a Bolyki Egri Csillag 2020 kapta, a legjobb borbár/borétterem kategóriát a budapesti St. Andrea Wine & Sky Bar nyerte, a legjobb bor-/szeszesital-kereskedés pedig a Bortársaság lett.

(Nyitókép forrása: Balla Géza Pincészet Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?