Borturizmus Erdélyben: gyerekcipőben jár, és a járvány is betett neki
Nagy potenciál rejlik a hazai borturizmusban, de a hiányos infrastruktúra hátráltatja a fejlődését.
A Villa Vinea a Kis-Küküllő mentén található, nem messze Marosvásárhelytől. A dél-tiroli Heiner Oberrauch által 2004-ben alapított pincészet először 2019-ben kezdett el idegenforgalmi ügynökségekkel együttműködve csoportos látogatásokat és borkóstolókat szervezni. Azonnal meglett a látszatja, a látogatók 150 százalékkal voltak többen, mint egy évvel korábban, főleg a külföldiek száma ugrott meg látványosan.
„Előnyt jelent, hogy Erdélyben vagyunk, mert ez egy viszonylag ismert országrész. Előnyünk származunk abból is, hogy a kolozsvári reptér, Brassó és a szász falvak között helyezkedünk el, s van igény a turisztikai útvonalakon elhelyezkedő pincészetekre” – nyilatkozta a Román bormárkák története című konferencián Mircea Matei, a Villa Vinea vezérigazgatója.
A koronavírus mint hátbavágás
A 2018-ban a Magyar Borakadémia által – első határon túliként – az Év borásza címmel kitüntetett Balla Géza tevékenységében a bortermelés mellett hangsúlyos szerepet kap a borturizmus és a történelmi ménes-magyarádi borvidék népszerűsítése is. Az arad-hegyaljai Ópáloson pincészetet és panziót működtető szaktekintélyt érzékenyen érintette a tavaly tavasszal kirobbant járvány.
„Jobb nem is beszélni erről... Ha komoly hátbavágást kaptam valaha, akkor ez az volt! – kezdte Balla Géza. – Több mint húsz éve foglalkozom borturizmussal is, mert hiszem, hogy a legjobb egy borvidék és egy borászat megismertetésére, ha meghívjuk a borkedvelő embereket hozzánk. Itt beszélgetünk, együtt kóstoljuk meg a borokat, meglátogatja a pincészetet, a szőlőt, és az ember jól érzi magát a borászatban.”
Az elmúlt években nagyon sok borfogyasztó kereste fel a több mint 120 hektáron gazdálkodó Balla Géza pincészetét – és ez 2020-ban is így lett volna. „A koronavírus-járvány nagyon betett nekünk. Elismerem, én az anyaországi vendégekre fókuszáltam mindig, hiszen egy híres történelmi magyar borvidék a ménesi. Mondhatni, hogy év végéig majdnem minden hétvége foglalt volt a panzióban, és a borkóstoló termek is le voltak foglalva. De a koronavírus és a határátlépési korlátozások majdnem százszázalékban megakadályozzák az anyaországi vendégek utazását” – sajnálkozott, hozzátéve, hogy úgy tűnik, jobban kell koncentrálniuk a belföldi vendégekre.
Nem elég a bor, szállás is kell
Erdélyben egyetlen borturizmusra szakosodott cég működik, a kolozsvári székhelyű Transylvania Wine Tours, mely egy borszaküzletet is működtet. A cég egy- és kétnapos borkóstoló túrákat szervez, kizárólag erdélyi pincészetekbe. Az ajánlatukban több borvidék szerepel: Erdély-Hegyaljára, Beszterce-Naszódba, Szatmárba, Maros megyébe és a Szilágysomlyói borvidékre is elviszik a borbarátokat, tucatnál több pincészettel működnek együtt.
„A borturizmus egyelőre egy nagyon kevéssé kiaknázott piac, amelyben azonban nagy potenciál van” – magyarázza Sergiu Chifor, okleveles borszakértő, a Transylvania Wine Tours tulajdonosa. Elmondása szerint a fejlődés egyik gátja, hogy egyes bortermelők nincsenek tudatában annak, milyen előnyökkel jár, ha a termelést és a forgalmazást összekapcsolják a turizmussal, nem a bort viszik el a fogyasztóhoz, hanem a fogyasztók jönnek el a borért. Emiatt vannak települések, ahol sok és jó minőségű bort állítanak elő, de nincs szálláshely. Példaként két Szatmár megyei borászati központot említ, Krasznabélteket, ahol több családi pincészet is működik, és Szakaszt. Pozitív példaként Kiszsolnát és a Szilágyságot hozza fel, ahol a pincészetek minőségi szálláshelyeket működtetnek.
A koronavírus járvány a Transylvania Wine Tours számára is jelentős bevételkiesést okozott, a korlátozások miatt több, már megszervezett borkóstoló körutat kénytelenek voltak lemondani. Sergiu Chifor szerint Kolozsváron van egy gyarapodó helyi réteg, amely számára érdekes szabadidős program az utazással egybekötött borkóstolás, de szállodákkal is keresik az együttműködés lehetőségét, hogy a turisták számára a kötelező látnivalókon túli, alternatív programokat kínáljanak. Egy pincészetben való borkóstolás izgalmasabb, mintha étteremben vagy odahaza inná az ember ugyanazt az italt – magyarázta Chifor –, mivel jó eséllyel maga a borász fog mesélni a saját termékeiről.
Az országban 300 körüli a hivatalosan működő bortermelők száma, közülük mintegy 200 palackozza a termékeit. A revino.ro szakportál 44 borászatot tart számon a Partiumban és a Bánságban, Erdélyben pedig 23-at.
(Nyitókép: Fort Silvan/Facebook)