Csekély összeggel kárpótolják a varsolci víztározó miatt elárasztott területek egykori tulajdonosait

A 652 hektáron fekvő varsolci víztározó megépítésekor, 1976–1979 között több száz család földterülete került víz alá, és bár az 1990-es évek elején néhányan elindították a kártérítési eljárást, az érintettek mindössze alig 10-20 százaléka részesült kárpótlásban.

Varsolc polgármestere, Bréda Lajos elmondta, hogy a községhez az öt hektárra épült szivattyúház és 100 hektár terület tartozik, a többi Kraszna és Magyarkecel települést érinti. A víz alatt lévő földek „visszaszolgáltatása” évek óta húzódik, hosszas eljárást igényel, mert sok esetben a terület a dédszülőké volt, ezért hagyatéki eljárást kell elindítaniuk, illetve meg kell keresniük az örökösöket. Ez nagycsaládosok esetében bonyolult, időigényes: jegyzőhöz kell menni, fizetni, és mire az illető mindennek a végére ér, azt tapasztalja, hogy többe került az ügyintézés, mint maga a kárpótlás összege.

Bréda Lajos polgármester az egyik borospincében | Fotók: Kulcsár Mária

„Varsolcon közel 200 igénylő van, közülük az elmúlt években mindössze 50 család kapott csak kártérítést. Nagyon keveset fizetnek a területért, 60 banit (!) négyzetméterenként. Nemrég egy helybéli jelezte, a 20 ár területet 1200 lejre becsülték, ami elenyésző, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi utánajárást igényel az ügyintézés, ezért sokan lemondtak a kárpótlásról” – emelte ki a polgármester.

A víztározó elsősorban az árvizek megakadályozására épült, nagy esőzések idején megvédi Varsolcot, Szilágyperecsent és Szilágysomlyót, ugyanakkor biztosítja többek között Varsolc, Zilah, Szilágysomlyó, és Haraklány vízellátását. A jövőben a szilágyságiak is a tárnicai víztározóhoz csatlakoznak, onnan kapják majd a vizet, aminek következtében a varsolci tavat üdülőterületté nyilvánítják, a helyiek reményei szerint akár horgászparadicsommá is válhatna a hely – mondta a polgármester, aki azt is reméli, hogy ezáltal még több turista érkezik a településre, ezért már most elkezdte az ezirányú fejlesztést.

A varsolci pincesorok

A turizmusra alapoznak

A településen 30 hektáron szőlőt termesztenek a helybéliek, közel 400 pince van a területen, ahol már francia, holland és magyarországi vendégeket is fogadtak. Hogy még vonzóbbá tegyék a helyet, közvilágítást létesítenek a szőlőben, ezért a napokban 35 villanyoszlopot állítottak fel az út mentén, a hálózathoz a jövőben majd a helybéli gazdák is csatlakozhatnak.

„Nagyon szeretik nálunk, a pincesoron, mert jó levegő és csend van, a gazdák hétköznap megművelik a szőlőt, hétvégén pedig felmegy a család, és ott találkoznak a helybéliek. Még az 1920-as évekből is vannak pincéink, viszont akik most kezdenek el építkezni, már emeleteseket terveznek. Az utolsó tanácsülésen a pincesorok lekövezéséről döntöttünk, mert bár az idevezető út már járható, aszfaltozott, a kis sikátorokat is rendbe akarjuk tenni. Az elmúlt években ezen a területen tartottuk a majálist, ha a járványügyi helyzet megengedi, akkor az idén is itt szervezzük meg” – mondta a polgármester.

A település önkormányzata a mezőgazdasági utak leaszfaltozásáról is döntött, hogy a gazdák könnyebben eljuthassanak földterületeikre, így annak megmunkálása is zökkenőmentesebb lenne, mert „a varsolciak szorgalmasak, szeretnek gazdálkodni, megművelik a földeket, és a termést pedig értékesítik a helyi és a környékbeli városok piacain” – tette hozzá a polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?