Nemzetközi sörnapi dilemma: megelőztük a németeket az egy főre eső fogyasztásban?

Különböző források 88 és 100 liter között adják meg az egy főre eső hazai fogyasztás.

Ma van a nemzetközi sörnap, melyet 2008 óta minden évben augusztus első péntekén tartanak.  A népszerű habzó italnak szentelt ünnep gondolata egy, a kaliforniai Santa Cruzban található kis sörözőben született meg, 2007-ben. Az ötletgazdák egy weblapot hoztak létre az ötlet népszerűsítésére, ami olyan sikeres volt, hogy napjainkban már 100 országban vannak a nemzetközi sörnaphoz kapcsolódó rendezvények.

A sörnap célkitűzései között szerepel, hogy összehozza a baráti társaságokat, illetve a sörbarát nemzeteket. Románia kétség kívül a sörbarát országok közé tartozik, bár különböző források elég eltérő adatokat közölnek a hazai sörfogyasztásról. Az interneten sok helyen, a BBC-nél is felbukkanó, ugyanakkor a legvalószínűtlenebb információ szerint tavaly Románia, többek között Németországot is megelőzve, a harmadik helyre jött fel az egy főre eső fogyasztás alapján felállított világranglistán, 100,3 literrel. Ez a japán Kirin Beer University Report következtetése.

Más források 94 liter/fős fogyasztást adnak meg, ami alapján szintén a világelithez tartozunk. Abban egyébként minden forrás egyetért, hogy a legnagyobb fogyasztók a csehek, csak abban nincs konszenzus, hogy mennyit isznak: az adatok a 188-143 liter/fős sávban mozognak.

Az Eurostat nem méri a sörfogyasztást, így a legmegbízhatóbb forrásnak a hazai sörgyártók egyesülete (ABR) tűnik. Ez úgy tudja, hogy 2020-ban 16,75 millió hektolitert hoztak forgalomba idehaza ebből az italból. 19 millió lakossal számolva ez 88 literes egy főre eső fogyasztást jelent, amivel Románia európai viszonylatban az élbolyban foglal helyet.

Az Eurostat szerint 1,7 milliárd liter volt a romániai sörtermelés tavaly. Ez az Európai Unió teljes termelésének az 5 százaléka, amivel az előkelő hetedik helyen állunk. Az EU messze legnagyobb sörgyártója Németország, 7,5 milliárd literrel. Tavaly 8 százalékkal csökkent a sörtermelés az EU-ban. Olaszországban drasztikus, 50 százalékos visszaesés következett be, de Magyarországon is jelentős mértékben, 13 százalékkal csökkent a termelés. A szlovák söriparnak ellenben jót tett a járvány, 25 százalékkal többet főztek, mint 2019-ben.

Az első számú exportőr ellenben Hollandia, 1,9 milliárd literrel. A hollandok több sört exportálnak, mint Románia teljes fogyasztása. Az EU legnagyobb sörimportőre Franciaország. Románia esetében a kivitel és a behozatal is minimális.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?