Nagy szükség lenne a csapadékra Hargita megyében

Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása ellenére jelentős az aszály Hargita megye mezőgazdasági területein. A mögöttünk álló hétvége jégesői azonban nem okoztak jelentős károkat.

Hiába esett több csapadék az elmúlt napokban, hetekben Hargita megyében, a mezőgazdaságnak továbbra is szüksége volna az esőre. Mint a Maszol érdeklődésre Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta: a megemelkedett hőmérséklet miatt fontos volna a csapadékpótlás. Hozzátette: a vegetációs fázisok megyei szinten kielégítőek, ám például a burgonyának a mostani kötési időszakban szüksége volna nagy mennyiségű csapadékra.

Az elmúlt napokban átlagban 80-100 mm csapadék hullott Hargita megyében, az elosztás azonban nem egyenletes. Vannak olyan területek, ahol minimális, máshol nagyobb mennyiségű eső esett, mondta el a szakember.

„Nem mondhatjuk, hogy általános esős időszakon vagyunk túl, hanem helyenkénti csapadékról beszélhetünk. Volt, ahol jégeső is esett, főleg a Csíkszereda és Marosfő közötti térségben, de jelentős mezőgazdasági kárt nem okozott. Ugyanakkor minden kár kárnak számít a mezőgazdaságban, mert terméskieséshez vezet” – fogalmazott a szakember. Hozzáfűzte: nem viharos esőzések kellenének, hanem csendes eső, „jöhetne akár két-három alkalommal 50-60 mm csapadék a következő héten” – fogalmazott Romfeld Zsolt.Fotó: Gábos Albin

Az aszályos időjárás minden növénykultúrát érzékenyen érint, emelte ki az igazgató. Hozzátette azonban, hogy Hargita megyében az ország aszályosabb vidékeihez képest még nem annyira súlyos a szárazság. „Más vidékeken például a szárazság korai érést idézett elő” – mutatott rá.

Romfeld Zsolt rámutatott, hogy Hargita megyében nem építették ki a mezőgazdasági területek öntözésére alkalmas megfelelő rendszert. Ahol van is ilyen, ott a gazdák kis területeket tudnak elérni vele.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) adatai szerint a sokéves átlagnál jóval kevesebb volt a csapadék májusban Románia több vidékén. A szárazság leginkább Szatmárt sújtotta. A Szatmárnémetiben működő meteorológiai állomáson az 1991 és 2020 közti időszak átlagánál 84,1 százalékkal kevesebb csapadékot mértek.

A májusi középhőmérséklet ugyanakkor országszerte meghaladta a sokéves átlagot, kivételt csak a Duna-delta keleti sávja, a tengerpart déli része és Biharfüred képezett, ahol kicsivel hűvösebb volt a megszokottnál. A legnagyobb, 1,6 C fokos melegedést a Bánsági-hegyvidék Szemenik meteorológiai állomásán mérték.

A szélsőséges időjárás számos kisgazdaságban, családi zöldségeskertben is károkat okozott. Az elmúlt hétvégi heves, helyenként jéggel párosult esőzések sok helyen megtépázták a veteményeseket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?