Minden idők legnagyobb összegét költötte tavaly sztrádaépítésre Románia

A 8,6 milliárd lejes rekordösszeg nagyját az Európai Uniótól érkező támogatások tették ki.

Az elmúlt két évben egy sor sztrádaszakasz építése kezdődött el, azonban ez egyelőre nem mutatkozik az úthálózat hosszában. A 2014 és 2018 közti időszakban körülbelül 180 km autópálya épült, írja a Ziarul Financiar. A következő ötéves időintervallumban, vagyis 2019 és 2023 között ugyancsak 180 km sztrádát adtak át, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Ennek ellenére a sztrádaépítésre fordított pénzösszeg a két és félszeresére nőtt. A Pénzügyminisztérium adatai szerint a 2014-2018-as időszakban 12 milliárd lejt költöttünk ilyen célra, míg 2019 és 2023 között 30 milliárd lej. Ennek a fő oka az, hogy a második ciklus végén jóval több volt a folyamatban levő beruházás, mint az elsőben, de hozzájárult az építési költségek emelkedése is.

Az elmúlt 10 évben 2015-ben és 2018-ban nőtt leginkább a hazai autópályák hossza, 64, illetve 60 kilométerrel. A mélypontot 2016 jelentette, amikor egyetlen kilométer sztrádát sem adtak át, de siralmas volt 2021 is a maga 11 kilométerével.

A legtöbb pénzt 2022-ben és 2023-ban költöttük sztrádaépítésre, 8,6, illetve 8,4 milliárd lejt. Ez egyértelműen az országos helyreállítási terv (PNRR) a jótékony hatásának tudható be.

1990-ben, vagyis a piacgazdaságra való áttérés első évében Romániának 113 km autópályája volt, míg a lényegesen kisebb területű Magyarországnak 267 km. A tavalyi év végén a magyarországi autópálya-hálózat közel 1800 kilométert tett ki, míg a hazai mindössze 997 kilométer volt. Ez azt jelenti, hogy miközben a szomszédban több mint 1500 km autópálya épült a rendszerváltás óta, addig nálunk csak 884 km.  

Kapcsolódók

Kimaradt?