banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Milyen támogatásokra számíthatnak idén a gazdák?

Új év kezdődött, s ugyan egyelőre még sok a kérdőjel, már lehet tudni részleteket arról, hogy a romániai gazdálkodók milyen támogatásokra számíthatnak idén – olvasható Magyar Lóránd parlamenti képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Az év során először a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) által biztosított támogatásokat lehet kihasználni, idén is elérhetők lesznek a földterület-alapú támogatások és az állatjóléti támogatások is sertés- és baromfitartásra. Ezt követően a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségnél (AFIR) nyújthatnak be pályázatot azok, akik EU-s támogatással fejlesztenének. Támogatást kaphatnak a fiatal gazdák, a háztáji gazdaságok, illetve mezőgazdasági gépek vásárlására is lehet komolyabb összegekhez jutni.

Amint a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke megjegyezte: az EU-s támogatások terén a 2014–2020-as szabályok szerint lehet pályázni, már a 2021–2027-es költségvetésből.

A mezőgazdasági szakpolitikus bízik abban, hogy a kormányprogramba foglalt több projekt is kezdetét veszi idén. Ilyen az öntözőrendszerek kiépítése, amely az aszálykárok enyhítése vagy éppen elkerülése szempontjából kiemelt fontosságú, vagy a jégkárok elleni ágyúk telepítésére vonatkozó program.Illusztráció | Fotó: Pixabay

Szintén a kormányprogramban szerepel sertés- és csirkefarmok létrehozásának támogatása. Románia mindkét területen nagy mennyiséget importál, a kormánytámogatással pedig szeretnék az belföldi termelést serkenteni.

Egy régebbi, a PSD-kormány által bevezetett paradicsomtermesztőknek szóló támogatás is folytatódik, idén a tervek szerint csekély összegű, azaz de minimis támogatást kaphatnak nemcsak a paradicsom-, hanem a fokhagyma- és a burgonyatermesztők is.  Jelenleg dolgozzák ki ezeket a programokat.

„Terveink szerint a kormány támogatja majd a műtrágyavásárlást is. Az év végén az Azomureş gyár bezárása miatt nem csak hiány alakult ki műtrágyából, hanem a készletek ára is jelentősen emelkedett. Véleményem szerint egy olyan támogatási rendszert kell ebben az esetben is életbe léptetni, amely a gázolaj-támogatáshoz hasonlóan segíti a gazdálkodókat” – közölte Magyar Lóránd.

Kérdés viszont, hogy az RMDSZ által kezdeményezett tenyészállat-vásárlási program elrajtol-e 2022-ben. Amint Magyar Lóránd tájékoztat: a cél a szarvasmarhatartók esetében a genetikai állomány frissítése, javítása. Az állattartók egy bizonyos számú szarvasmarha után egy hím tenyészállat vásárlására lennének jogosultak, jelentős ártámogatással a kormány részéről. „Úgy gondolom, hogy a Magyarországon eredményes és sikeres programot be kell vezetni itthon is” – tette hozzá a szakpolitikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?