Megvan a kolozsvári metró kivitelezője

Török-francia-román koprodukcióban épülhet meg Románia második metróvonala, hacsak a vesztes pályázó nem nyújt be óvást.

A török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cégek alkotta társulás a győztese a kolozsvári metró tervezésére és kivitelezésére kiírt tendernek. Ezt Emil Boc kolozsvári polgármester jelentette be egy Facebook-bejegyzésben.Fotó: gulermak.com.tr

A konzorcium 9,059 milliárd lejért vállalta a feladatot, mely összegre még rájön az áfa. A győztes cégeknek a szerződés aláírásától számítva 96 hónapjuk van a munkálatok befejezésére. Ez 8 év, ami azt jelenti, hogy a kolozsvári metró átadására 2031-ben kerülhet sor, persze csak akkor, ha minden a tervek szerint halad majd.

A metró 21,03 kilométer lesz 19 megállóval. Ebből 7,5 kilométert 9 megállóval 2026 augusztusáig be kellene fejezni, ahhoz, hogy a kolozsvári önkormányzat megkapja az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében erre a célra elkülönített 300 millió eurót.

Azt, hogy a szerződést mikor írják alá, egyelőre nem lehet tudni, mivel a hazai közbeszerzési eljárások megszokott forgatókönyvéhez tartozik, hogy a vesztes pályázók óvást nyújtanak be. Ilyen esetekben a szerződéskötés hosszú hónapokkal eltolódhat. A kolozsvári metró megépítésére egy másik konzorcium is pályázott, melynek vezetője a török Dogus.

Kapcsolódók

Kimaradt?