Megszüntette a kormány a beruházások élénkítésére meghirdetett programot

Az eredetileg beruházásokra szánt összeget egy másik válságkezelő program haszonélvezőinek adják, amit úgy indított el az Orban-kormány, hogy nem volt rá pénzügyi fedezet.

Elfogadta a kormány sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében a Gazdasági, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztérium megszünteti a gazdaságélénkítő program 3-ik intézkedését, annak költségvetését pedig átirányítja a 2-ik intézkedéshez. A beruházások támogatására 2020-ban, a választási kampányban ígért kormányzati támogatást az Orban-kabinet, cégenként 50 ezer és 200 ezer euró közti értékben. A program költségvetése 500 millió euró volt.

A támogatatásra közel 28 ezer vállalkozás pályázott, azonban február elején Claudiu Năsui gazdasági miniszter bejelentette, hogy lenullázzák, majd újraindítják a pályázatot, mivel eredeti formájában nem célravezető, a lebonyolítása során pedig tömeges csalásra utaló jeleket észleltek.

A szakminisztérium ezt követően hosszú heteken át ködösített, míg végül bejelentette, hogy nem lesz semmi belőle, a beruházások támogatására elkülönített pénzt ugyanis át kell irányítani a Támogatások forgótőkére nevű programba. Ennek az oka az, hogy a kormány utóbbit anélkül hirdette meg, hogy biztosítva lett volna a szükséges pénzügyi fedezet.

A Támogatások forgótőkére nevű program keretében 22 226 cég kaphat támogatást 2 ezer és 150 ezer euró közti értékben. Mostanáig 13  819 igénylő kapta meg a megítélt összeget. Az utóbbi időben csigalassúsággal folytak a kifizetések, volt olyan hét, amikor csak néhány tucat vállalkozásnak utalták át az állami kompenzációt.

A gazdasági minisztérium tájékoztatása szerint 3-as számú gazdaságélénkítő intézkedés megszüntetése és a pénz átcsoportosítása révén további 5 542 haszonélvezőt tudnak kifizetni. 2 860 vállalkozás számára továbbra sincs anyagi fedezet, ezek várhatnak sorukra, amíg valahonnan pénzt kerít a kormány.

A multiknak jut pénz

Távolról sem biztos, hogy jó döntés volt lemondani a beruházások támogatásáról, vélik egyes gazdasági szakemberek. Ezek révén körülbelül 10 ezer új munkahely jött volna létre, s csak adók formájában 300 millió eurós bevételt generáltak volna öt év alatt az államkassza számára. „Egy másik következmény az, hogy a pályázó 27 ezer vállalkozás elveszti a bizalmat, hogy a jövőben még pályázzon kormányzati finanszírozásra” – mondja Roxana Mircea, a REI Finance Advisors pénzügyi tanácsadó cég munkatársa, hozzátéve, hogy a pályázók által biztosított önrész révén a beruházások összértéke elérte volna az 1 milliárd eurót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Miközben a kormány lemond arról, hogy támogassa a hazai vállalkozások beruházásait, a multinacionális vállalatoknak az országba csábítására talál pénzügyi forrást. A Pénzügyminisztérium közvitára bocsátott egy tervezetet, melynek értelmében 750 millió euró értékben nyújtanának állami szubvenciót külföldi vállalatoknak zöldmezős beruházásokra. Ez öt évre szólna, az éves költségvetése 150 millió euró. Ezt olyan cégek között osztanák szét, amelyek hajlandók minimum 100 millió eurót befektetni Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?