Kkv-k digitalizálása: 150 millió eurót ígért a kormány, eddig egy banit sem adott

Először a Versenyképességi Operatív Programból akarták finanszírozni a támogatásokat, aztán a React Programból, végül az országos újjáépítési tervbe foglalták bele.

Mi a közös a kis- és középvállalkozások (kkv) digitalizálást elősegíteni hivatott program, a kormány gazdaságélénkítő programjának a beruházásokat ösztönözni hivatott 3-as pillére és a járvány miatt károsodott idegenforgalmi és vendéglátóipari cégek kárpótlására kigondolt programban? A válasz egyszerű: mindegyiket közel egy éve harangozták be, nagy felhajtás közepette, elvégre közeledtek a parlamenti választások, de csak papíron léteznek.

A kis- és középvállalkozásoknak informatikai felszerelések beszerzésére 30–100 ezer eurót ígérő programot július 31-én dobták be a köztudatba, amikor elkészült az erre vonatkozó kormányhatározat tervezete. Augusztus 16-án az Orban-kabinet el is fogadta a határozattervezetet, amely 150 milliós keretösszeget határozott meg a program számára. Ebből 127,5 millió az EU Versenyképességi Operatív Programjának (POC) keretében érkezett volna, míg a fennmaradó rész a központi költségvetésből.

Ezt követően elakadt a folyamat, a pályázatok leadásának és azok értékelésének módszertana a mai napig nincs kidolgozva. Időközben kiderült, hogy nem is lett volna értelme ezzel vesződniük az európai alapok minisztériuma munkatársainak, mivel január 15-én a tárcavezető, Cristian Ghinea bejelentette, hogy megváltoztatja az anyagi forrást. A miniszter a POC helyett a React EU program keretében finanszírozná a kkv-k digitalizálását, aminek van egy apró szépséghibája: Románia nem dolgozta ki a React országos programját, ezért egyelőre egy lyukas garast sem tud lehívni az uniós forrásokból. Valószínűleg Cristian Ghinea tudatában volt annak, hogy az elképzelés gyakorlatba ültetése egyelőre lehetetlen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Március 26-án aztán újabb váratlan fordulat következett, Corina Atanasiu államtitkár ugyanis a minisztérium prioritásai között említette a kkv-k digitalizálását célzó programot, a POC keretében történő finanszírozással. Április 21-én, a sajtó megkeresésére reagálva a szakminisztérium közölte, hogy a kkv-k digitalizálását az országos újjáépítési program keretében kívánja megoldani.

Cristian Ghinea időközben bejelentette, hogy Románia a leadási határidő utolsó napján, május 31-én fogja benyújtani az Európai Bizottságnak az országos helyreállítási tervet, az első uniós pénzek pedig október folyamán érkezhetnek. Arra természetesen semmilyen biztosíték nincs, hogy a kkv-k digitalizálási programja az elsők között kapja majd meg a finanszírozást.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?