Május 25-én írják alá a szerződést a kolozsvári metróra

A munkálatok az év végén kezdődhetnek, az első 7,5 kilométert 2026 augusztusára kellene befejezni.

Május 25-én írják alá a kolozsvári metró tervezésére és megépítésére vonatkozó szerződést. Az aláírásra Kolozsváron kerül majd sor, Nicolae Ciucă kormányfő és Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter jelenlétében. A szerződést korábban is alá lehetett volna írni, hiszen az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) már április 8-án elutasította a török Dogusnak a tender eredménye elleni óvását, a kolozsvári önkormányzatnak azonban nem volt sietős. Fotó: Facebook/BKV

Az első erdélyi metró kivitelezője a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cégek alkotta konzorcium. A társulásnak a szerződés megkötésétől számítva 6 hónap áll majd rendelkezésére a tervezésre, a metróvonalnak a kolozsmonostori lakótelep és a Tóköz közti első 7,5 kilométerét pedig, 9 megállóval, 2026 augusztusáig kell befejeznie. Ez utóbbi a feltétele annak, hogy a beruházás 300 millió eurós támogatásban részesüljön az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében.

Mindez nem jelenti azt, hogy három év és három hónap múlva közlekedni fog a metró Kolozsváron, ez ugyanis műszakilag nem lenne ki vitelezhető. Az első szerelvények 2031-ben indulhatnak majd, amikorra el kellene készülnie a teljes, 21 km hosszú vonalnak, rajta 19 megállóval.

A közelmúltban Emil Boc több alkalommal kifejtette, hogy a metró ügye az előzetes tervek szerint halad. A polgármesternek nincsenek kétségei azt illetően, hogy a beruházás első szakaszát sikerül kivitelezni az országos helyreállítási tervben megszabott határidőre. Sok szakember ugyanakkor nem osztja Boc véleményét, azt állítva, erősen kétséges, tartható lesz-e az ütemterv. Többek között a Világbank által a kormány megrendelésére készített, a közelmúltban közzétett tanulmánynak is ez a következtetése, kritikus kockázati kategóriájúnak minősítve a beruházást.

A kolozsvári metróra a PNRR keretösszegéből elkülönített 300 millió euró a beruházás hozzávetőleg 9 milliárd lejes értékének kevesebb mint 20 százalékát teszi ki. A fennmaradó részt más uniós forrásokból, a központi költségvetésből, valamint a kolozsvári és a szászfenesi helyi költségvetésből fogják fedezni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?