Kolozsvári metró: minimum egy hónappal csúszik a szerződéskötés

Óvást emelt a török konzorcium, melynek pályázatát műszaki szempontból nem megfelelőnek ítélte a kolozsvári önkormányzat.

Újabb halasztást szenvedett a kolozsvári metró ügye, mivel a vesztes konzorcium megóvta a tender eredményét. Ennek nagy volt a valószínűsége, hiszen az óvás lényegében hozzátartozik a romániai közbeszerzési eljárások forgatókönyvéhez, azonban voltak olyan spekulációk, hogy ez alkalommal másként lesz, mivel a győztes és a vesztes cég is török volt. A kincstári optimizmus indokolatlannak bizonyult, a remélt török szolidaritás nem működött.Fotó: gulermak.com.tr

A Dogus és Tekfen cégek társulása azért óvta meg a tender eredményét, mert a pályázatukat műszaki szempontból nem megfelelőnek nyilvánították, ezért a pénzügyi értékelésére már nem is került sor. A kolozsvári önkormányzat február végén a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada alkotta konzorciumot nyilvánította győztesnek.

Az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnak (CNSC) legkésőbb április 7-ig kell döntést hoznia az ügyben. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy akkor le is zárul majd a tender, mivel a CNSC határozatával elégedetlen pályázó bírósági úton is megpróbálkozhat majd annak érvénytelenítésével, ami nem ritka. Mindez azt jelenti, hogy legjobb esetben is csak valamikor április közepén kerülhet majd sor a kolozsvári metró tervezési és kivitelezési szerződésének a megkötésére.

A Gülermak vezette konzorcium 9,059 milliárd lejért vállalta a beruházás megvalósítását. A 21 kilométeresre tervezett kolozsvári metrónak 21 megállója lesz, ebből 7,5 kilométert kilenc megállóval 2026 augusztusáig be kell fejezni ahhoz, hogy az önkormányzat megkapja az erre elkülönített 300 millió eurót az országos helyreállítási tervből (PNRR).

Kapcsolódók

Kimaradt?