Magyar milliomos vezeti a legdiszkrétebb romániai üzletemberek toplistáját

Egyértelmű volt, hogy az első hely a leggazdagabb romániai magyarnak, a nyilvánosság elől szinte bujkáló Teszári Zoltánnak jár.

A legdiszkrétebb romániai üzletemberek címmel készített rendhagyó toplistát a Business Magazin. „A legnagyobbak közé tartozó romániai vállalatokat építették fel. Igazi birodalmakat hoztak létre, milliárd eurós éves árbevétellel. (…) És mégis, sokan közülük ismeretlenek a nagyközönség számára. …hagyták, hogy a munkájuk beszéljen helyettük. (…) Néhányukról még egy fénykép sincs, s nyugodtan végigsétálhatnak a Victoriei sugárúton (…) anélkül, hogy valaki felismerné őket” – írja a román nyelvű gazdasági hetilap.Fotó: digi.ro

A listán 59 üzletember szerepel, azonban egyértelmű, hogy az első hely Teszári Zoltánnak jár. A leggazdagabb romániai magyarnak számító nagyváradi üzletember szinte már mániákus következetességgel menekül a reflektorfénytől, ő az, akiről alig kerülnek nyilvánosságra fotók.

Teszári a 90-es évek elején fagylaltárusítással kezdte a vállalkozói karrierjét, majd felismerte a kábeltelevíziózásban rejlő potenciált, s létrehozta a TVS nevű céget, amit kitartóan fejlesztett. Az arc nélküli milliomosként is emlegetett Teszári jelenleg a Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban is jelen levő telekommunikációs és média cégcsoport, a DIGI többségi tulajdonosa, vagyonát 2021-ben kb. 800 millió euróra becsülte a Capital hetilap. A cégcsoport zászlóshajója az RCS & RDS, melynek 4,825 milliárd leej volt a tavalyi árbevétele, s 1,332 milliárd lej profitot ért el. A Forbes magazin tavaly 1,9 milliárd lejre, hozzávetőleg 400 millió euróra becsülte a váradi üzletember vagyonát, s a 14. helyre sorolta a leggazdagabb romániaiak rangsorában.

A Business Magazin által a képzeletbeli dobogóra állított másik két üzletember Alin Niculae és Sacha Dragic. Előbbi a legnagyobb független hazai kőolajipari vállalat alapítója és tulajdonosa, utóbbi pedig a Superbet fogadási irodát hozta létre, s vezeti jelenleg is.

A toplistán Teszári mellett két másik magyar üzletember is szerepel. A 40. helyen a Hargita megyei Becze Tibor található. Az egykori gyorskorcsolyázó 1992-ben lett vállalkozó, megalapítva az Amigo kft.-t. A cég 2000-ben fuzionált egy konkurens vállalkozással, így jött létre az általános fogyasztási javak forgalmazására szakosodott Amigo & Intercost. Az Amigo Grouphoz jelenleg kilenc cég tartozik, tevékenységi köre pedig kiterjed a termelésre, a kiskereskedelemre és a vendéglátásra is.

A 43. helyre a nagybányai Korponay Ferencet rangsorolták. A máramarosi üzletember az állatgyógyászati és egyéb állatoknak szánt termékek forgalmazásával foglalkozó Maravet tulajdonosa volt, melyet utóbb eladott egy amerikai befektetőnek. A Korponay család továbbra is ebben az üzletágban utazik, Biovet Distribution nevű cége a közelmúltban vásárolt fel egy azonos profilú vállalkozást, a Montero Vetet. Korponay Ferenc korábban sportvezetőként is aktív volt, egy időben ő volt a Nagybányai HCM ügyvezető elnöke, cége pedig annak egyik fő szponzora.

Kapcsolódók

Kimaradt?