banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Közös megegyezéssel szerződést bont a CNAIR és az észak-erdélyi „elátkozott” sztrádaszakasz kivitelezője

Ez volt a harmadik kivitelező, amely megpróbálkozott a Bihar és Bisztraterebes közti útszakasz megépítésével, jöhet a negyedik.  

Mintha átok ülne rajta, ismét kivitelező nélkül maradt az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közti szakasza. Az economica.net portálnak a kivitelező konzorciumtól származó értesülései szerint a szerződést közös megegyezéssel felbontották. A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) egyelőre nem erősítette meg az információt, de nem is cáfolta azt.Ezt még a Bechtel építette | Fotó: Facebook/Pro Infrastructură

A Bihar megye területén húzódó sztrádaszakasz megépítésére 2020-ban kapott megbízást a nagyváradi Trameco, Drum Asfalt és Drumuri Bihor, a bukaresti East Water Drillings és a szlovák Vahostav cégek alkotta társulás. A szerződést 2020 júniusában írták alá. A kivitelezőnek két év állt rendelkezésére, amiből hat hónap a tervezésre, 18 pedig a munkálatok elvégzésére.

Bár a határidők betartásával a sztrádaszakaszt idén nyáron át kellene adni a forgalomnak, a kivitelező még egyetlen kapavágást sem végzett. Ennek az oka az, hogy a konzorcium erősen alábecsült, tulajdonképpen teljesen irreális ajánlattal nyerte meg a versenytárgyalást, a valós érték 72 százalékáért vállalta, hogy megépíti az útszakaszt. A CNAIR becslései szerint ugyanis áfa nélkül 450 millió lejre becsülte a beruházás költségeit, míg a román-szlovák társulás 326 millióért vállalta a kivitelezést.

Nem sokkal azt követően, hogy megkötötték a szerződést, a kivitelező jelezte a CNAIR felé, hogy közel 130 millió lejjel ki kell egészíteni a költségvetést ahhoz, hogy a beruházás megvalósítható legyen. A konzorcium ezt különféle műszaki jellegű problémákkal indokolta, a CNAIR azonban elutasította az igényeit.

A szerződésbontás az egyetlen megoldás

A közúti infrastruktúra projekteket monitorozó, független szakemberekből álló Pro Infrastructură Egyesület ismételten sürgette, hogy a CNAIR bontsa fel a sztrádaszakasz megépítésére kötött szerződést. „Teljesen egyértelmű, hogy ennek a megrekedésnek véget kell vetni. Az egyetlen megoldás a szerződésbontás, (…) s természetesen egy új versenytárgyalás kiírása” – olvasható a szervezet legutóbbi állásfoglalásában.

A közismert váradi nagyvállalkozó, Beniamin Rus, a Selina csoport tulajdonosa, melyhez a konzorciumban résztvevő bihari cégek tartoznak, a Bihoreanul helyi hetilapnak nyilatkozva a CNAIR-re hárította a felelősséget, amiért az nem fogadta el a költségnövekedéssel járó műszaki változtatásokat. Rus a Pro Infrastructură Egyesületet is kiosztotta: „Ezek az emberek olyan dolgokról beszélnek, amelyekről fogalmuk sincs. Annyira képesek csak, hogy drónnal építőtelepeket filmezzenek és posztoljanak a Facebookra, az autópálya építésről azonban fogalmuk sincs”.

Az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közti, 28,55 km-es szakaszának az építése 2004-ben kezdődött, az első kivitelező a Bechtel volt, mely el is végezte a munkálatok egy részét. A CNAIR 2013-ban szerződést bontott az amerikaiakkal. A második versenytárgyalást a spanyol Corsan Corviam Construccion nyerte. A szerződést 2015-ben írták alá, 2016-ban pedig már fel is bontották, mivel a kivitelező semmiféle előrehaladást nem tudott felmutatni. A Pro Infrastructură ragasztotta a sztrádaszakaszra, ahol függetlenül attól, ki a kivitelező, a munka nem halad, az „elátkozott” jelzőt.

Ha idén sikerül új kivitelezőt találni, akkor ideális esetben 2024-ben lehetne megnyitni az útszakaszt, két évtizeddel azt követően, hogy elvégezték az első kapavágást. 28,55 km autópálya 20 év alatt, Rekordok Könyvébe illő teljesítmény volna.

A Selina cégcsoport számára azért fontos, hogy a szerződést közös megegyezéssel bontsák fel, mivel ha a kivitelező hibájából kerül sor rá, akkor nem vehet részt további versenytárgyalásokon, márpedig a váradiak több más sztrádaszakasz megépítésében is érdekeltek.

Kapcsolódók

Kimaradt?