Kolosszális összegű Románia Magyarországgal szembeni külkereskedelemi mérleghiánya

A Magyarországról érkező importáru értéke közel duplája az oda irányuló román exporténak.

18 milliárd euróval haladta meg 2020-ban a külföldről behozott javak és szolgáltatások értéke az exportét. A leginkább egyoldalú a Kínával folytatott kereskedelem volt: a távol-keleti országba mindössze 800 ezer euró értékben exportáltunk, ellenben a behozatal 5 milliárd eurót tett ki. A különbség 4,2 milliárd euró, ami szinte a negyede teljes külkereskedelmi mérleghiánynak.

A Kínával szembeni külkereskedelmi deficit érthető, ugyanakkor az értéke aggasztó. Ami igazán sokat elmond a román gazdaság állapotáról, az a Magyarországgal szembeni mérleg. Az oda irányuló kivitel értéke 3,1 milliárd euró volt, ellenben az import 5,9 millió euró. Ez utóbbit főleg élelmiszeripari termékek tették ki. A külkereskedelmi deficit tehát 2,8 milliárd euró volt.

Ennél sokkal kiegyensúlyozottabb volt a fő partnerrel, Németországgal folytatott külkereskedelem tavaly: az export 14,1, az import pedig 16,7 milliárd euró volt, az egyenleg tehát 2,6 milliárd eurós mínuszt mutatott. Ugyanekkora volt a deficit 2020-ban a Lengyelországgal folytatott kereskedelemben is.

Néhány fejlett nyugati országgal ugyanakkor sikerült pozitív külkereskedelmi mérleget elérni. A Nagy-Britanniába irányuló romániai kivitel értéke 800 millió euróval haladta meg az importét. Ennek fényében sajnálhatjuk, hogy a britek kiléptek az EU-ból, emiatt ugyanis csökkenhet a két ország közti kereskedelmi forgalom. Ugyancsak pluszos volt a Franciaországgal folytatott kereskedelmünk, közel félmilliárd euróval. Ebben nagy szerepe van a francia tulajdonban levő Dacia Automobile Rt.-nek.

Idén a külkereskedelmi mérleg még rosszabbul alakul, mint tavaly, a hiány valószínűleg eléri majd a 22 milliárd eurót. Az első négy hónapban csak Kína viszonylatában 1,5 milliárd eurós deficitet hoztunk össze, mivel 1,8 milliárd euróért importáltunk, a kivitelünk azonban csupán 335 millió euró volt.

A vészesen növekvő külkereskedelmi mérleghiány fő oka a lakossági fogyasztás, ami az első félévben 13,4 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet, valamint a fejletlen hazai feldolgozóipar, mely tudja kielégíteni a belső piac igényeit.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?