Kilátóvá alakítanának át egy nagybányai gyárkéményt

A Cuprom kéménye Románia legmagasabb építménye.

Napelem parkot alakítanak ki az egykori nagybányai színesfém kohászati kombinát helyén. A csődbe ment Cuprom, korábban Phoenix 55 hektáros telephelyét két cég vásárolta meg: a Steinhardt Development és a  Minero Remediation.Pompás kilátás nyílhat a magasból | Fotó: Wikipedia

Előbbi, mely egy brassói üzletember tulajdonában van, 2021 végén megkapta a telekrendezési okiratot (certificat de urbanism) melynek alapján elvégezhető a beruházás. A napelem park beépített teljesítménye 25 MW lesz, s a területén töltőállomást is kialakítanak elektromos gépjárművek számára. A beruházás becsült értéke 65 millió euró.

A Steinhardt Development által megvásárolt telken áll a rézfeldolgozással foglalkozó egykori kombinát kéménye. A maga 351,5 méterével ez a legmagasabb romániai építmény, s egyes források szerint Európában is éllovas az ipari építmények kategóriájában, míg mások a harmadik helyre teszik. Korábban felmerült a kémény lebontásának a gondolata is, a jelenlegi tulajdonos azonban a turisztikai hasznosítása mellett döntött, kilátóvá alakítja át.

A kéményt 1993 és 1995 között építették 11 millió dolláros ráfordítással. Megépítésének célja a várost sújtó, a kombinát okozta légszennyezés csökkentése volt, azonban ennek a célnak nem felelt meg, mivel nem építettek bele szűrőberendezést. Kilátónak azonban, a magasságából adódóan minden bizonnyal megfelel majd, Nagybánya idegenforgalmi látványosságává válhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?