Háromsávosra bővítik a Bukarestből induló autópályákat

Háromsávosra bővítik Romániában az A1-es, A2-es és A3-as autópálya mintegy 160 kilométernyi, Bukarest környéki szakaszát - jelentette be szerdán Irinel Ionel Scrioșteanu, a szállításügyi minisztérium államtitkára.

A tisztségviselő szerint a román fővárosból induló legrégebbi, és egyben legforgalmasabb A1-es sztráda Pitesși-ig elkészült teljes, 110 kilométeres szakaszán elvégzik a kapacitásbővítést. A Fekete-tenger felé vezető A2-es pályán egyelőre az első 25 kilométert szélesítik ki. A Ploiești-ig megépült A3-as pályán egy 30 kilométeres szakaszt bővítenek háromsávosra, egészen addig a pontig, ahol le fog ágazni belőle a most épülő, a moldvai országrészt a fővárossal összekötő A7-es autópálya.Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Az államtitkár szerint már csak egy jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy kiírják a közbeszerzést a három kapacitásbővítés megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, amelyre - a szükséges mérések elvégzését is beleértve - 18 hónapot szánnak.

Romániában, ahol a gyorsforgalmi úthálózat hossza még nem érte el az 1000 kilométert, most először döntöttek autópályabővítésről.. Az A1-es autópálya dél-erdélyi (Nagyszeben és a magyar határ közötti) része szinte teljes egészében elkészült, az A3-as pályán pedig - amely mintegy 300 kilométer szünet után Észak-Erdélyben folytatódik - néhány, Marosváráshely, Kolozsvár és Nagyvárad környéki rövidebb szakaszon lehet közlekedni.

Három sávon csak az A3-as pálya Bukarestből kivezető szakaszának első 25 kilométerén közlekedhetnek az autósok, ami nem bővítés eredménye, hanem eleve így tervezték. A Bukarestből induló autópályák közül jelenleg ez a legkevésbé forgalmas. A háromsávos rész elvileg az otopeni-i nemzetközi repülőtér könnyebb elérését szolgálta volna, de a légikikötő és az A3-as pálya közötti út nem épült meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?