Ekkora távolságot lehet egyhuzamban autópályán autózni Romániában

Jelenleg 230 km a maximális táv, mely három autópálya szakaszaiból áll össze Kolozsvár és Déva között.

Bár az erdélyi autósok rengeteget szidják a román államot és a jelenlegi, valamint a korábbi kormányokat az úthálózat színvonala miatt, tény, hogy Erdélyben lehet a legnagyobb távolságot megtenni folyamatosan sztrádán haladva. Az economedia.ro számításai szerint ez 230 kilométernél kicsivel többet jelent. Ezt a távot Déva és Kolozsvár között lehet megtenni az A1-es, az A10-es és az A3-as autópályákon autózva.

A második leghosszabb szakasz Bukarest és a Konstanca megyei Ovidiu város, illetve Bukarest és Konstanca között húzódik. Előbbi 210, míg utóbbi 200 km hosszú. Erdélyben lesz egy 188 kilométeres szakasz is, miután idén decemberben átadják majd Szeben megyében az A1-es sztráda Sellenberk és Bojca közti részét. A szóban forgó szakasz nyugati végpontja a Hunyad megyei Holgya lesz.   

Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Amennyiben kisebb csoda történik, és a kivitelező, az Aktor Rt. határidőre befejezi az A0-s autópálya harmadik szakaszát, akkor 2024 tavaszán akár 240 kilométert is lehet majd folyamatosan autópályán utazni, Craiova és Konstanca között.

Erdélyben látványos ugrás e tekintetben leghamarabb négy év múlva következhet be, akkorra kellene ugyanis befejezni a Déva és Lugos közti sztráda utolsó, alagutas szakaszát. Ennek elkészültével körülbelül 350 km-nyi megszakítás nélküli autópálya húzódik majd Nagyszeben és a nagylaki közúti határátkelőhely között.  

A Konstanca és Nagylak közti közlekedési folyosó átadására ideális esetben is legalább 2027-ig kell várni. Ha elkészül, a magyar határ és a tengerpart között 700 kilométeren át lehet majd közlekedni folyamatosan autópályán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Sok erdélyi autóst már az is boldoggá tenne, ha autópályán el lehetne jutni Kolozsvárról Marosvásárhelyre. Erre leghamarabb 2024 júliusában nyílhat lehetőség, a jelenlegi kivitelezőnek akkorra kell ugyanis befejeznie a Maroskece és Aranyosgyéres közti sztrádaszakaszt. Marosvásárhelytől a határig valószínűleg csak az évtized vége felé lehet majd végig autópályán eljutni. Ennek az oka az, hogy az észak-erdélyi autópályából kb. 100 km-nek még mindig nincs kivitelezője. A legproblémásabb az a Kolozsvár és Nagyvárad közti 42 kilométeres szakasz, melynek része lesz a Meszes alatt áthaladó alagút is.

Kapcsolódók

Kimaradt?