Három év alatt újulhat meg a marosnémeti gázerőmű

Az új marosnémeti gázerőmű 2026 végére megépül - számolt be vasárnap este a sajtónak Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a Hunyad megyei ipari létesítmény új tulajdonosaival tartott találkozója után.
A tárcavezető elmondta, hogy a 64 százalékos hatásfokú és 1700 megawattos teljesítményű létesítmény Európa leghatékonyabb és legnagyobb gázerőműve lesz, a megépítése pedig több mint 1200 embernek biztosít munkát. Közlése szerint a beruházást két lépésben hajtják végre a befektetők, az építkezések első szakasza 2025 nyaráig tart, és másfél évvel később be is fejeződik. Burduja beszámolt arról is, hogy a gázerőmű berendezései már jövő áprilisban megérkeznek az országba, amikor ő újra ellátogat majd Marosnémetibe. 'Nagyra értékelem a beruházó eddigi munkájának ütemét, az alvállalkozóinak a komolyságát (...). Nagyra értékelem azt, hogy Romániát választották' - jelentette ki a miniszter. A Mass Group Holding cégcsoport elnöke, Ahmet Esmail a sajtónak elmondta, hogy az új gázerőmű 1,3 milliárd eurós befektetéssel épül, és beindulása után mintegy 300 energetikai szakembert foglalkoztat majd.

Az erőmű egyik régi épülete Forrás: Hunyad megyei prefektúra

A marosnémeti hőerőművet 2022. augusztus 26-án vásárolta meg egy nyilvános árverésen 91,23 millió euróért a Mass Group Holding részét képező Mass Global Energy Rom. Az erőmű ellen 2019. november 14-én fizetésképtelenségi eljárás indult, majd 2021 nyarán leállították és konzerválták, mivel nem felelt meg az uniós környezetvédelmi előírásoknak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?