Fogy a pénz, egyre kevesebbet vásárolunk

Az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi árbevétel növekedése meg sem közelítette a pénzromlás éves mértékét.

Az év első kilenc hónapjában 5,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelem árbevétele, írja az economedia.ro. Ez a szezonális hatásokkal kiigazított adat, mely hűen tükrözi a lakossági fogyasztás alakulását.Fotó: Pixabay

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból az is kiderül, hogy az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalmazásából származó bevételek 9,1 százalékkal nőttek január 1. és szeptember 30. között. Mindez igazolja, hogy a pénzromlás miatt egyre inkább csökken a vásárlóerő. Szeptemberben az infláció éves szintje már 15,9 százalék volt, ami közel háromszorosa a kiskereskedelmi árbevétel növekedésének. Ez azt jelenti, hogy mennyiségileg az eladások számottevően visszaestek a kiskereskedelemben.

A szeptemberre vonatkozó adatokból még inkább látszik, hogy csökkenő tendencia érvényesül a fogyasztásban. Augusztushoz képest, a szezonális kiigazítással összességében 0,8 százalékkal csökkent az árbevétel. Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó bevétel még nagyobb mértékben, 1,6 százalékkal estek vissza, míg a nem élelmiszer jellegű termékek esetében 0,8 százalék volt a csökkenés. Az üzemanyagok forgalmazásából 3,1 százalékkal több pénz folyt be a kereskedők kasszájába, mint az utolsó nyári hónapban.

2021 szeptemberéhez képest 3,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelem árbevétele, ami az éves inflációs rátának hozzávetőleg az egyötöde. A legnagyobb mértékben az élelmiszerek, italok és dohányárú fogyasztása csökkent. Az ezen kategóriából származó árbevétel 0,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben az árak átlagban közel 16 százalékkal nőttek. Ez mennyiségileg 16 százalékot meghaladó visszaesést jelent.

Kapcsolódók

Kimaradt?