Ezért (is) topog egy helyben az észak-erdélyi autópálya

Több mint két év totojázás után törölték a Meszes alatti 2,9 kilométeres alagutat is tartalmazó szakaszra kiírt tendert.

Amint azt korábban megírtuk, nyílt levélben fordult hat megye önkormányzati elnöke a kormányhoz, sürgetve az észak-erdélyi autópálya megépítését. Erősen kétséges, hogy az önkormányzati vezetők lépése érdemi hatással lenne a beruházásra, az ugyanis nagyrészt a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) szerény projektmenedzselési képessége miatt halad csigalassúsággal.A kép illusztráció | Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Három sztrádaszakasznak épp nincs kivitelezője, s látnoki képességek nélkül is eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a Vaskapu és Szilágynagyfalu közti fog utolsóként elkészülni. Ennek az átadását tavaly májusban 2024 végére, a legrosszabb esetben pedig 2025 elejére ígérte Lucian Bode, a szállítási tárca akkori vezetője. Az már akkor nyilvánvaló volt, hogy ez egy betarthatatlan ígéret, időközben azonban be is bizonyosodott.  

Amint arról az economica.net beszámolt, Sorin Grindeanu, az aktuális szállításügyi miniszter a napokban jelentette be, Cristian Pistollal, a CNAIR elnökével egyetemben, hogy az erre a szakaszra kiírt tendert törlik, s újat hirdetnek meg. Ez azért vált szükségessé, mert a jelenlegi közbeszerzési eljárást 2020-ban hirdették meg, az akkori árakon pedig már nem lehet elvégezni a munkálatokat.

Ennek az újabb késedelemnek az oka a CNAIR inkompetenciája. Az állami vállalat kétfordulós tendert hirdetett meg, s másfél évbe telt, mire a 12 pályázó cég közül hatot kirostáltak. A győztest a maradék hat közül kellett volna kiválasztani, de közel kilenc hónapba telt, hogy rájöjjenek, az elmúlt időszakban bekövetkezett drasztikus drágulások miatt a közbeszerzési eljárásban meghatározott, áfa nélkül 3,926 milliárd lejes ár anakronisztikussá vált.

Grindeanu elmondta, hogy miután aktualizálják az árakat, a tendert a legrövidebb időn belül ismét meghirdetik.

A beruházásra négy társulás pályázik - három török, egy olasz és egy osztrák-olasz – valamint két olasz cég, az Astaldi és a Pizzarotti. A szakemberek ezt tartják az észak-erdélyi autópálya műszaki szempontból legnehezebb szakaszának. A hossza 41 km, s 65, összesen 13 km hosszú viaduktot, hidat és felüljárók kell kialakítani rajta. Ha mindez nem volna elég, ezen a szakaszon vár megépítésre az ország leghosszabb, 2,9 kilométeres közúti alagútja, mely a Meszes alatt húzódik majd.

A majdani kivitelezőnek 12 hónap áll majd rendelkezésére a tervezésre, 36 pedig a munkálatok elvégzésére. Ez összesen négy év, vagyis ha még idén sikerülne győztest hirdetni, ami nagy eredmény volna, legkorábban 2027 végén, de inkább 2028 elején lehetne megnyitni a sztrádaszakaszt a forgalom előtt. Önámítás arra számítani, hogy ennél hamarabb autózhatunk majd Marosvásárhelytől a magyar határig az észak-erdélyi sztrádán.

Kapcsolódók

Kimaradt?