Akár 126 km autópályát is átadhatnak idén

Azért valószínűbb, hogy csak 110 kilométernyi épül meg 2023-ban, 78,5 kilométernyit pedig biztosra vehetünk.

Jó év lesz 2023 a hazai közúti infrastruktúrafejlesztés számára, vélik a Pro Infrastructură Egyesület szakemberei. „Hacsak nem történik valami katasztrofális, akkor az idei év átlagon felüli lesz, akkor is, ha kizárólag a (szinte) biztos megvalósításokkal számolunk: 78,5 km autópálya és gyorsforgalmi út. Kis szerencsével és nagy munkakedvvel 110,5 km is lehet belőle, s legalább néhány hónapig 126 kilométerről is álmodhatunk” – olvasható a civil szervezet Facebookon megosztott prognózisában.Fotó: Facebook/Pro Infrastructură

Az idei első átadásra valószínűleg május vagy június folyamán kerül  majd sor, amikorra az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közti szakasza készül majd el. Ezzel a 13,554 kilométeres sztrádaszakasszal átlépjük az 1000 kilométeres álomhatárt.

Idén biztosan elkészül a Bukarest körüli A0-s két szakasza, az egyik 16,30, a másik pedig 16,93 km hosszú lesz. Garantáltan átadják a 31,75 kilométeres Slatina és Colonești közti gyorsforgalmi útszakaszt is. Mindez összesen 78,5 kilométert tesz ki, egy év múlva tehát legalább 1069 km autópálya lesz az országban.  

A Pro Infrastructură ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy idén 110,534 km autópálya készüljön el. A már említetteken kívül ez több rövid szakaszból állna össze, utóbbiak zöme a Kárpátokon túl épül. Az egyetlen kivétel egy 13 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz, mely az észak-erdélyi autópályát köti majd össze a DN1-es főút nagyváradi szakaszával, a Borsi úttal. Ezen az osztrák Strabag dolgozik, s bár a határidő 2024 márciusa, a kivitelező szeretne már idén decemberben végezni a munkával.

A nagy infrastrukturális beruházásokat monitorozó civil szervezet szerint létezik egy maximálisan optimista forgatókönyv is, melynek megvalósulása esetén akár 126 kilométerrel bővülhet a modern úthálózat. Ehhez az kellene, hogy idén befejeződjék a Maroskece és Aranyosgyéres közti sztrádaszakasz építése. Ennek a 15,691 kilométeres szakasznak a kivitelezése jelenleg 40 százalékon áll. A hányattatott sorsú beruházás jelenlegi kivitelezője a Strabag-Geiger társulás. A Pro Infrastructură szerint nagy összegben nem érdemes fogadni rá, de megtörténhet, hogy ezt a sztrádaszakasz átadják idén decemberben, aminek eredményeként végig autópályán lehetne haladni Marosvásárhely és Kolozsvár között. Ha 126 kilométer autópályát adnának át idén, az abszolút romániai rekordot is jelentene.

Kapcsolódók

Kimaradt?