Ezért az egyért irigyelhetjük az albánokat és az irakiakat

A balkáni és a közel-keleti országban is jóval kevésbé drágultak meg az élelmiszerek, mint Romániában.

Közzétette a Világbank az élelmiszerek 2022-es drágulása alapján összeállított globális ranglistát. Ebből kiderül, hogy Románia, a maga 20,6 százalékos inflációs rátájával nincs is olyan rossza helyzetben. A Világban az érintett országok hivatalos inflációs adatait használta fel.Fotó: Agerpres/EPA

A középkelet-európai országok zömében az élelmiszerek árai nagyobb mértékben emelkedtek, mint nálunk. Kivételt csupán Albánia és Szlovénia jelent, ahol az élelmiszer-infláció 15,4, illetve 19,4 százalék volt. Horvátországban 20,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ami lényegében megegyezik a romániai adattal.

A régióban Magyarországon a legrosszabb a helyzet ebből a szempontból, ott ugyanis 44 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára. Ezzel az anyaország a globális Top 10-be is bekerült, annak az utolsó helyét foglalja el.

A legnagyobb arányú, 321 százalékos drágulás Zimbabwéban következett be, majd Libanon és Venezuela következik 203, illetve 158 százalékkal. A toplistán Törökország, Argentína, Irán, Sri Lanka, Ruanda és Suriname szerepel még 102 és 51 százalék közti értékekkel. A Top 10-ben Magyarország az egyetlen európai állam. Kirívóan magas mértékben még két európai országban drágult az élelem, Ukrajnában és Litvániában, 35,1, illetve 36,1 százalékkal.

Az élelmiszerárak meredek emelkedése valamennyi kontinensre jellemző volt 2022-ben, szegény országokra éppúgy, mint gazdagokra. Hollandiában és Kamerunban ugyanakkora volt a drágulás, 15,7 százalékos, az észak-európai jóléti állam lakói azonban minden bizonnyal kevésbé szenvedték meg.

Két kivétel mégis akadt. Dél-Szudánban, ahol tombol az erőszak, 5,3 százalékkal lett olcsóbb az élelem, Beninben pedig 0,8 százalékkal. A Dél-Szudánnal határos, polgárháború sújtotta Etiópiában azonban a harcok mellett az infláció is megnehezítette az emberek életét, 30,7 százalékkal drágultak az élelmiszerek.

A legkisebb mértékű, 3,6 és 4,7 százalék közti, Líbiában, Nigerben, Szaúd-Arábiában, Ománban és Indiában volt az infláció az élelmiszerek tekintetében. Az irakiaknak sem volt okuk a panaszra, náluk csak 5,7 százalékkal ment fel az élelem ára.

Kapcsolódók

Kimaradt?