Erdélyi magyar vállalkozó cége is részt vesz Washington közvilágításának a korszerűsítésében

A brassói Flashnet által kifejlesztett technológia olcsóbbá és hatékonyabbá teszi a közvilágítást.

Egy brassói cég által az intelligens közvilágítás menedzselésére kifejlesztett technológiát fognak alkalmazni az amerikai főváros közvilágításának korszerűsítése során, számol be az economica.net. Az inteliLIGHT révén 75 ezer köztéri világítótestet fognak írányítani és ellenőrizni Washingtonban.Fotó: Facebook/Washington D.C. Travel Tips

A Washington D.C. közvilágításának korszerűsítésére kiírt tendert az Engie North America nyerte meg, ez pedig úgy döntött, hogy a  Flashnet által kifejlesztett technológiát fogja használni. „Mostanáig Washington D.C. közvilágítása klasszikus nátriumlámpákat használt, melyek nagy energiafogyasztók, s nincs lehetőség a távolsági monitorozásukra és irányításukra. Így tehát a helyi tanács döntött a LED technológiára és való áttérésről és egy olyan megoldás bevezetéséről, mely javítja a város hatékonyságát, biztonságát és fenntarthatóságát” – olvasható az Engie North America által kiadott közleményben.

A hatékonyságnövelő megoldás a Flashnet inteliLIGHT technológiája, mely a világítás fényerejét automatikusan igazítja a fényviszonyokhoz és egyéb körülményekhez, ugyanakkor lehetővé teszi minden egyes világítótest távolsági monitorázását, s valós időben jelzi a rendszerben bekövetkező műszaki problémákat.

„Örülünk, hogy hozzájárulhatunk az Egyesült Államok fővárosa közvilágításának fenntarthatóvá és hatékonyabbá tételéhez, lehetővé téve ugyanakkor annak összekapcsolását más Smart City rendszerekkel. Az intelLight sikeréhez hozzájárult brassói csapatunk lelkesedése, a törekvésünk, hogy elsők legyünk, akik alkalmazzuk az új technológiákat és eltökéltségünk, hogy nyitott, kölcsönösen összekapcsolható rendszereket hozzunk létre” – nyilatkozta Mózes Lóránd, a Flashnet alapítója és vezérigazgatója.  

A várakozások szerint a korszerűsítésnek köszönhetően az amerikai főváros közvilágítási hálózatának az energiaigénye felére csökken majd, s a korábbiaknál számottevően alacsonyabbak lesznek a karbantartási költségek is.

A Flashnet egy 2007-ben alapított részvénytársaság, melynek saját fejlesztésű technológiáit már egy sor külföldi (Brüsszel, Brescia, Granada, Santiago de Chile, Dubaj, Abu Dhabi, Rijád, Colombo, Casablanca, Mekka) és romániai (Brassó, Gyergyószentmiklós, Bákó, Iași) városban alkalmazzák. A cégnek 2021-ben 14,4 millió lej volt az árbevétele, s 44 főt foglalkoztatott.

Kapcsolódók

Kimaradt?