Turizmus: a legtöbb erdélyi nagyvárosban jó év volt 2022, Nagyváradon gyengécske

Kolozsvárra, Brassóba, Nagyszebenbe és Temesvárra is többen látogattak el, mint 2019-ben, Nagyváradra ellenben kevesebben. 

A legtöbb erdélyi nagyváros számára idegenforgalmi szempontból jó év volt 2022. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint Bukarest után Brassó volt a második legnépszerűbb város, 502 718 turista kereste fel. Ez 18,6 százalékkal haladja meg a 2019-es adatot.Nem pörgött fel tavaly a turizmus Nagyváradon | Fotó: Facebook/Oradea, dragul meu oras

A harmadik legnépszerűbb város Konstanca volt, Kolozsvárnak pedig a negyedik hely jutott. A kincses városban 370 509 olyan látogató fordult meg, aki legalább egy éjszakára meg is szállt ott. Ez hatalmas, közel 33 százalékos növekedés a járvány előtti utolsó évhez képest.

Az ötödik helyre Iași került, megelőzve Nagyszebent, Nagyváradot és Temesvárt. Előbbiben 281 403 turista járt tavaly, kb. 4 százalékkal több, mint 2019-ben. Amint azt korábban megírtuk, a nagyváradi önkormányzat nagy hangsúlyt fektet és elég sokat költ a város népszerűsítésére, ez azonban nemigen tükröződik a statisztikai adatokban. Tavaly 215 904 turista volt kíváncsi a Pece-parti Párizsra, ami 10 százalékkal elmarad a 2019-es létszámtól.

A nyolcadik legnépszerűbb nagyváros, Temesvár tekintélyes növekedést ért el. Tavaly 185 590 személy látogatott el a bánsági fővárosba, 23 százalékkal több, mint három évvel korábban. Mivel idén Európa kulturális fővárosa, Temesvár minden bizonnyal előre fog lépni a látogatottsági ranglistán.

Az adatokat a Nagyvárad és környéke idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős önkormányzati szervezet, az APTOR hozta nyilvánosságra. Ezekből az is kiderül, hogy Nagyváradon éppúgy súlytalan a nemzetközi idegenforgalomban, mint Románia egésze. Tavaly a városba látogatóknak mindössze 10,5 százaléka volt külföldi. Legtöbben Magyarországról érkeztek, közel 4400 fő, majd a németek (3996 fő), az olaszok (3196 fő), a lengyelek (2849 fő) és a szerbek (1611 fő) következtek.

Kapcsolódók

Kimaradt?